Végül is ez a gyilkosság legelsősorban az elnök számára kihívás.
Nyemcov már akkor is volt valaki, amikor fiatalemberként egykor bekerült Jelcin belső csapatába. De a hatalomhoz igazából másfél évtizede nincs köze. Autonóm játékos. Egykori szövetségesei, Csubajsz, Hakamada megkötötték a maguk kompromisszumait, és most tán rossz érzésekkel, de nagy jómódban élnek.
Részei lettek a rendszernek. Persze Nyemcovnak is voltak üzletei, volt jövedelme. Valahol a híd közelében lakott, ahol meggyilkolták, s arrafelé vannak Moszkva legdrágább lakásai. Megpróbált a hivatalosságon kívül maradni, hangosan, dühösen, konfrontatívan szerepelt. Barátaival pártot, sőt pártokat szervezett, de támogató tömegeik nem voltak. Pályázott minden jól látható üres posztra. A szocsi polgármester-választáson ő lett a második. Az utolsó pártjával benevezett egy megyei, területi közgyűlésbe (ahol egyetlen helyet, az övét szerezték meg). Mindenki láthatta, hogy ő nem adja fel. De veszélyes ellenzéki nem volt, Putyinnak nagyon is jól jött, hogy van egy ilyen hangos, angolul tudó, könnyen mozgó, a nyugati sajtónak csípőből nyilatkozó ellenfele, akitől nem kell félnie, mert robbantó ereje nincs.
Péntek éjjel egy nagy moszkvai liberális rádió megpróbált azonnal reagálni, de a betelefonálók és a munkatársak igazából magukat temették. Voltak, akik szinte sírtak. Elkezdődött a nyílt terror, megindulnak a fasiszták, olyan lesz Putyinnak a Nyemcov-ügy, mint volt Sztálinnak a Kirov-gyilkosság… Azt hiszem, ebben a közegben valóban kitört a pánik.
Egy nem nagyon ismert csatorna kamerája a mentőkkel lényegében egy időben ért a helyszínre, a hídra. Nem voltak szívbajosak. Két-három méterről mutatták a mentőorvos, egy fiatal nő első rutinvizsgálatait. A halott a járdán keresztben feküdt. Azonnal meghalt, nem terítettek alá semmit. Félig levetkőztették, hogy az orvos a golyónyomokat jobban lássa. Azután még legalább 20 percig ott feküdt ing, trikó nélkül a betonon. Nem takarták le, várták a főnököket. Világszép barátnője, akivel hazafelé tartottak, a gyilkosság egyetlen tanúja, nem volt az áldozat mellett. A félmeztelen halottnak hátat fordítva tárgyalt valamiről a mentősök, rendőrök, véletlen járókelők kis csoportja. Már magára hagyták. A kép bennem marad akkor is, amikor Nyemcovot már talán elfelejtettük.
Következő napra az ellenzék nyilvánossága már azért valamelyest lehiggadt. Vasárnap délutánra a hídra nagy gyászmenetet szerveztek. Erre a napra amúgy volt akcióengedélyük máshova. Azt akarták átjelenteni a Kreml elé, a hídra. A városi hatóságok okvetetlenkedhettek volna. De azonnal mindenbe belementek. A másik oldalon úgy érezték, itt a nagy pillanat, Nyemcov emléke azokat is odavonzza, akik egyébként távol tartják magukat a „rendszeren kívüli ellenzéktől”. Ezért, gondolom, nem maguktól, de belementek abba, hogy a megmozduláson nem lesznek emlékbeszédek, jelszavak. Nem is voltak. Ahol a menetben próbálkoztak Putyin-ellenes szavalókórusok, a szervezők maguk állították le. Legalább 4-5 moszkvai honlapon volt élő közvetítés a menetről, mely úgy három órát tarthatott. Elég unalmas volt. A menet különböző részei többet álltak, mint mozogtak. Az ellenzéki szervezők szerint 50 ezren lehettek. Minden lehetséges híradásba berakták, hogy a menet a hatóságokkal „egyeztetett”, tehát a résztvevőknek nincs mitől tartaniuk. Azért láttam radikálisabb közleményt, amely helyes magaviseleti tanácsokat adott esetleges rendőrségi konfliktusokhoz, és rögtön közölt telefonszámokat is, ahol a barátok bejelenthetik, kiket vittek be az őrszobákra. De simán lement az egész. Ezen mindenki nyilvánosan örvendezett. Ma az ellenzék sem akart harcolni. Minden tudósító ugyanarról kérdezte a vonulókat; tiltakozó akcióban vagy gyászmenetben vesz részt? A többség gyászolni jött, potenciális harcosokból csak kevés került a mikrofonok, kamerák elé.
Nyemcovval korábban nagy ritkán találkoztam gyűléseken, konferenciákon. Volt karizmája, de nem a kelet-európai csúcspolitikusé. Neki inkább csak statisztái voltak, nem fegyvertársai, elvtársai, bajtársai. Nyemcov kudarcai nem az általa képviselt ideológiák csökkenő népszerűségéből, hanem a politika szerkezetéből következtek. A mi rendszereinkben – nálunk is – kétfajta politikusszerep befutó. Azé, aki szerelmes önmagába és azé, aki cinikus kombinátor (vagy ezek keveréke). Nyemcov nem volt egyik sem. Nem volt oda magáért (annál inkább a nők érte). Mindenkit közel engedett. Egyéniségek, egyéni sorsok vették körül. Nem érdekelték a névtelen tömegek.
A szerző szociológus
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
