A kezemet nézed? Fel van puffadva. Régebben úgy jártak az ujjaim a billentyűkön, mint egy zongoristának, bekötött szemmel is betördeltem négy-öt oldalt. Most alig tudok felcsippenteni egy kockacukrot, pedig hárommal iszom a kávét, édesszájú vagyok. Azt is alig érzem, amikor megsimogatom a csajom nyakát, csak a libabőrről látom, hogy jó neki.
Nyakas vagyok, mindig is az voltam. Már anyámnak is megmondtam, ha valami nem tetszett, a tesóm nagyobb csokit kapott, mint én, vagy a narancsból egy gerezddel kevesebb jutott. Odavoltam Mátyás királyért, mert a mesékből úgy tűnt, nála igazságosabb király nem volt, és nem is lesz soha. Aztán megszerettem a történelmet, és rádöbbentem: ő is megkötötte a maga kis politikai alkuit, bármennyire fasza gyerek volt.
A választékos beszédem kicsit odalett. Most is csak azért nem káromkodok jobban, mert itt van velünk a csajom unokája, és úgy hegyezi a kis füleit, mint Yoda a Star Warsban. Most néztük meg együtt a filmet, kell néha egy kis szórakozás, igaz, hogy a mester végül nem bukkant fel, hiába várta, de erre mondom én, hogy a csalódásokat már gyerekkorban el kell kezdeni megszokni, különben a vártnál nagyobb pofonokat oszt az élet.
