galéria megtekintése

Növekedés

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 14. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Vagy az elemzők szaktudásával, vagy az adatszolgáltatás minőségével akadhatnak gondok, ha azt nézzük, hogy élő ember nem képes előre eltalálni sem a honi in(de)fláció, sem a gazdasági növekedés mértékét.

Még a kormányhoz becsatornázott elemzők is rendszeresen lyukra futnak. Az évzáró negyedév 3,4 százalékos adata jelen pillanatban Európa-rekord, miközben csak körül kell nézni egy kicsit az országban, és látszik, hogy a csudás szám mögötti fejlődés, illetve annak anyagi vetülete merre csapódik le. És merre nem.

A GDP-rekord fényében éhségmenetekről beszélni ünneprontás, éhező óvodásokról pedig még inkább az. Utóbbiaknál a kormány gesztust gyakorol, jövőre ingyenessé teszi az étkeztetést, azzal, hogy – ha minden az eddigiek szerint történik –a szükséges pénz egy részét teremtsék elő az önkormányzatok. Ha már adókivetési jogot kaptak, éljenek vele.

 

A lényeg: az „ötletgazda” Lázár János és a kormány nagyszerűségét, szociális érzékét érje a dicséret. A többit oldják meg odalenn. De persze úgy, hogy közben egészséges, ne csak tápláló ételeket adjanak a gyerkőcöknek, még ha csak erre jutna is az eklézsiából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.