galéria megtekintése

Normafa: nincs esély?

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 14. számában
jelent meg.

Ungváry Rudolf

Tudják, hogy kell kiírni népszavazást, hogy (szinte) biztos legyen a győzelem? Itt olvashatják. 2010 után a Fidesz a természetjárásra, sportra, egészséges életmódra szakosodott nagyobb civil szervezetekben is átvette az irányítást. Például a Természetjáró Szövetség vezetője 2012-től Garancsi István nagyvállalkozó (ma a Közgépet felváltó legnagyobb oligarcha). A Síszövetséget 2011-től a számtalan pozíciót betöltő, Fidesz-közeli Kálomista Gábor irányítja. A magyar Zarándok Egyesület (vezetője a XXII. kerület főépítésze) 2013-ban „városrehabilitációs felelősségvállalás” címén beolvadt a Természetjáró Szövetségbe. A Szent Korona Lovagrend alkotmányába bekerült az Anna-réti engesztelő kápolna felépítésének célja. Nyomban ezután a csodás és elhanyagolt Normafára irányult az immár csak formálisan civil szervezetek és beruházói hátországuk figyelme. Az eredmény is gyorsan meglett: 2013 júniusában a kormány egy törvényben és három határozatban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztési koncepciót vésett kőbe a Normafáról. Előírtak abban sípályákat, felvonókat, hóágyúrendszereket, a hozzájuk szükséges felszín alatti esővíztározókat, szánkópályákat, hegyi (downhill-) kerékpárutakat, bobpályákat, fogadóépület-komplexumot, éjszaka is működő erdei közvilágítást (amely agyoncsapja a denevéreket és madárvilágot) és a történelmi épületek „hasznosítását”. Beruházóknak bomba üzlet! „Hitéleti” beruházást is előírtak egy 600–800 m2-es engesztelő kápolna formájában. Építész a megmondhatója, hogy ez mekkora, az alapterületet nagyságrendekkel meghaladó járulékos létesítményeket igényel. Egy esztergomi vallási turizmussal foglalkozó konferencián 2014-ben fel is vázolták a nagyszabású zarándokútvonal tervét: Medjugorje, Czestochowa, Csíksomlyó és Mariazell – metszéspontjában a Normafán álló templommal. A négy nemzetközi zarándokhely évente hatalmas tömeget mozgat meg. Ha csak a töredéke jut el a Normafára, ott fű nem marad.

Marabu rajza

Szembetűnő, hogy a tervekből teljesen kimaradt a csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ (volt úttörőtábor) ma használaton kívüli területe. Ezt a Normafától elválaszthatatlan, tájrendezés szempontjából kiemelkedően fontos, egykor sűrű erdővel borított fennsíkot a pártállami önkény szakította ki a természetből. Éppen arra alkalmas, amire az egész Normafa: erdei sétákra, kocogásra, a téli sífutásra pedig eszményi. Felmerült, hogy egy részét a Testnevelési Egyetem kapja meg. Ez ugrásszerű forgalomnövekedéssel járna. A fogas meghosszabbításának terve nyilván ezzel is összefügg. Olyan hírek is vannak, hogy lakópark lesz ott.

 

A kiemelt állami beruházás megvalósításával a XII. kerületi önkormányzatot bízták meg. Ők ezt már előre megálmodták és hónapokkal korábban döntöttek arról, hogy a projektet „Budapest Legnagyobb Sportparkjaként” kell megvalósítani, a gigantikus zempléni kalandpark kialakításához hasonlóan. Aki azt látta, tudja, mekkora csapás lenne ez a Normafára.

Az Ökotárs és más valóban független szervezetek támogatásával 2014 őszén megalakult a Normafa Természetesen, egy valóban civil koalíció, és ellenjavaslatokat dolgozott ki. Lényegük, hogy a Normafán csak természetközeli rehabilitációt szabad végezni. Se hóágyús sípályáknak, se templomépítésnek, se éjjeli kivilágításának, se hegytetőre vitt parkolóknak, se a fogaskerekű meghosszabbításának, se kerékpárszállító libegőnek nincs igazi indoka.

A kerület mérsékelt, megegyezésre kész polgármestere már a hatástanulmány kiírásával párhuzamosan hajlandó volt a valódi civilekkel is tárgyalni. Folyamatosan szembesült az eredeti projekt természetkárosító következményeivel, és egyeztetni kezdett az álcivilekkel is követeléseik mérséklése végett.

A nemrég elkészült megvalósítási tervben valamit visszavettek az igényekből. „A területre nem lehet sícentrumot álmodni”, fogalmazta meg az eredményt a polgármester. A hóágyúzott sípályákból már csak két rövidebb maradt (de maradt). Marad a kerékpárok szállítására is alkalmassá teendő János-hegyi libegő (amivel tovább növelik az extrém sportos hegyi kerékpárosok tömegét), a „közösségi” tömegparkolók, a futópályák éjjeli kivilágítása, a fogaskerekű meghosszabbítása (amiről fű alatt kedvesen megsúgták, hogy ha azt megakadályozzák, a BKV megszünteti a fogast, és a vonalat felparcellázza). Ha mindez megvalósul, évi 300 millió forint lesz a fenntartás költsége. Ehhez évi 200 milliós – elképesztően nagy – bevételt terveztek olyan szolgáltatások ellenében, amelyek eddig ingyenesek voltak, vagy nem léteztek.

A hatástanulmány és a megvalósítási terv adatok tömegét tartalmazza, de senki sem fordult információért az egykor a Normafán már létezett sílift és hóágyú üzemeltetőjéhez, aki elmondhatta volna, hogy azt se lehetett néhány évnél tovább fenntartani. A tervezett felvonóból is csak a kivitelezőknek lenne hasznuk. Nem lesz belőle tartós bevétel. Különös tekintettel a hatástanulmányban is tárgyalt globális felmelegedésre, amelynek következtében jelentősen csökkent és tovább csökken a fagyos napok száma a Normafánál is. A tervet bemutató sajtótájékoztatón a polgármester elmondta, hogy a kápolna nem valósul meg. Mivel Erdő Péter még fiatal, s ő nem akarja. Elég ez garanciának?

A Pilisi Parkerdő Zrt. helyett a jövőben az önkormányzatnak kell fenntartania a területet, de nem világos, lesz-e erre tartósan forrás. Jövedelem csak akkor várható a beruházásokból, ha sokkal több lesz a látogató, de a sípályákat akkor sem lesz gazdaságos fenntartani. Csak az történik, hogy – Sipos Péter volt helyi képviselő szavaival – „egy elhanyagolt, leromlott állapotú családi házra ráhúznak még egy emeletet, ahelyett, hogy [csak] kijavítanák a hibákat, kifestenék a lakást, kitisztítanák az eldugult lefolyót”.

Május 17-re kiírták a népszavazást. A kérdés lényegében az, hogy egyetért-e a Normafa területének helyreállításával az önkormányzat határozata szerint?

Ezen határozat semmit nem tükröz a bírálatokból. A valódi civilek ellenvéleménye ugyan fenn van a kerület honlapján, de ennyi biztos nem elég egy pártatlan népszavazási tájékoztatáshoz! Propagandát egyedül a terveket támogató önkormányzat folytat: több kampányfilm is készült. A választópolgár nem válaszolhat arra, hogy mivel ért egyet és mivel nem, mert eleve nem is szerezhet tudomást arról, mi a választás igazi tétje. Nincs alternatíva, nincs lehetőség rá, hogy az ellenvélemények ugyanolyan eséllyel jussanak el a választókhoz, mint a(z ön)kormányzati propaganda. Nem vitás miért: hiszen a „haza nem lehet ellenzékben”!

Így kell ezt csinálni. Szavazz a Jóra! Ki az a hülye, aki nemet mond rá? Mert máskülönben nem lesz semmi, minden tovább rohad.

És ha igen, akkor nem rohad?

Hiszen a szabad kezet adó kormányhatározat, a hatástanulmány, a korábbi önkormányzati határozat, de főleg a „Normafa-törvény” érvényben van. A rombolásnak egyedül a pillanatnyi polgármester józansága lehet a gátja. Ez jogállami biztosíték? Az igenek elsöprő többségének birtokában eszükbe juthat még akár a kápolnát is megépíteni. Az Anna-réten már minden héten miséznek. Május 1-jén a Lovas Betyár Közösség, a Szent Korona Lovagrend és a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom egész napos nagyszabású zarándokrendezvényt tartott. És még ott van Csillebérc beépíthető területe is…

A népszavazással a rendszeren belül vagyunk. Aki részt vesz rajta, erre a rendszerre szavaz.

A szerző író

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.