A nők szeretik, ha udvariasak a férfiak. Ha előreengedik őket az ajtóban, kabátjukat felsegítik, viszik a hatos csomag ásványvizet helyettük, megdicsérik a szoknyájukat. Ezek gesztusok, nem kerülnek semmibe, mégis: valahogy férfiasabb lesz a férfi és nőiesebb a nő.
Azt viszont kifejezetten rühellik a nők, ha túlzott előzékenységre hivatkozva kímélő üzemmódra akarják őket kapcsolni. Valójában nem is előzékenységről van szó, hanem bizonyos személyek saját nyomorult előítéleteinek kivetítéséről. Mert a nők biztos szívesebben szorgoskodnak otthon, mint hogy dolgozzanak a munkahelyükön. Köszönjük, nem kell sajnálni minket, mi akartunk dolgozni, megoldjuk a problémáinkat.
Nem kérünk szabadnapokat ahhoz, hogy kalácsot süssünk (meg is nézem, megkelt-e már a tészta... majdnem) vagy hogy a húsvéthoz méltó meghittséget biztosítsunk. Eleve a meghittséget jobbára többen tudjuk biztosítani. Elengedhetetlen hozzá egy férfi (vagy egy másik nő, ha épp úgy adódik) vagy legalább egy hullámos papagáj, amely napjában tízszer megdicsér, és megeszi a kalácsot.
