galéria megtekintése

Nini!

3 komment


Körösi Ivett

Carlos Cabilla az elveszett generáció tagja. A dél-spanyolországi Cádizban élő 18 éves fiú három éve iratkozott be egy fodrásziskolába, de hamar otthagyta. Azóta csak alkalmi munkái voltak. Általában dél körül kel, elsétál a közeli parkba, hogy találkozzon a barátai­val. Este tízig szoktak beszélgetni, cigizni, majd hazaindul. Az apjával, annak élettársával, valamint 22 éves bátyjával és 13 éves féltestvérével lakik. Esténként többnyire tévézik vagy videojátékokat játszik. Álma, hogy tetoválóművész lesz, a tandíjat azonban nem tudja kifizetni – árulta el az AFP-nek.

Carlos egyike annak a több százezer „nini” (sem-sem) fiatalnak, akik nem dolgoznak és nem is tanulnak. Az OECD tavalyi felmérése szerint a 18 és 24 év közötti spanyol fiatalok 20 százaléka „nini”. Az Európai Unió egyetlen más tagállamában sem ilyen magas az elveszett generáció tagjainak száma.

Nem tudni, hogy Carlos Cabilla vasárnap ­nézte-e a parlamenti választásokról szóló tévéközvetítést, melynek eredménye súlyos hatással lehet az életére.

 

Hazájában, Spanyolországban az elmúlt fél évben kétszer kellett az urnákhoz járulni, a vezető pártok ugyanis képtelenek voltak kompromisszumot kötni, és kormányt sem lehetett alakítani. Akárcsak december 20-án, vasárnap este ismét a Néppárt szerezte meg a legtöbb voksot.

Igazi győzelemről azonban balgaság vagy képmutatás lenne beszélni, a konzervatívok az abszolút parlamenti többség közelébe sem jutottak. Sőt! Az eredmények a spanyol társadalom kiábrándultságát és megosztottságát tükrözik. A pártját érintő korrupciós botrányok miatt hitelét vesztett kormányfő, Mariano Rajoy azonban mintha nem venné észre, hogy mi zajlik az országban: az eredmények után büszkén jelentette be, hogy a spanyol belpolitikát négy évtizede uraló „kétpártrendszer” még életben van. Majd méltatta a kormányon egymást váltó Néppárt és a most második helyen végző Szocialista Párt érdemeit. Pedig a bipartidismo órái meg vannak számlálva.

A történelmi pártokat ezúttal nagyrészt az Európát uraló bizonytalanság mentette meg. A britek három nappal a választások előtt intettek búcsút  az EU-nak: a Brexit nemcsak a spanyol tőzsdén éreztette a hatását, hanem az utcán is, hiszen Európa legtöbb országához hasonlóan itt is döbbenetet váltott ki az eredmény. Az öregecske főnixmadárként újjáéledt Rajoy jó érzékkel a stabilitás ígéretével kampányolt.

Az új politikai generációnak, a Podemosnak nem sikerült az áttörés: nem előzte be a szocialistákat, de vezetője, Pablo Iglesias már becsöngetett a Moncloába. Ezt a nagy pártok képviselőinek is fel kell ismerniük. Ahogy azt is, hogy az emberek türelme véges. Nem engedhetik meg, hogy újabb fél évre kormány nélkül maradjon az ország. Kompromisszumokat kell kötni. Mert például a munkanélküliség továbbra is 21 százalékon áll. Egy nappal a választások után a spanyol sajtó mégis attól hangos, hogy ki kivel nem akar szövetségre lépni. Ha így folytatják, Carlos Cabilla a parkból megy nyugdíjba. Vagy leginkább sehova.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.