galéria megtekintése

Nincsenek tabuk

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 29. számában
jelent meg.


Cseri Péter
Népszabadság

Mennyire igaza van Orbán Viktornak, aki a halálbüntetésre utalva a minap úgy fogalmazott: „azt akarjuk, hogy az unióban ne legyenek tabutémák, és mi dönthessük el, miről beszélünk”. Azt is mondta, „az élőket meg kell védeni, ennek a módszere pedig nem lehet tabutéma”. De nem ám! Beszélnünk kell róla minél többet, nagy európai lendülettel.

Már csak azért is, mert valóban soványka érvelésnek tűnik, ha egy hajdanvolt büntetési eszközt pusztán azon az alapon utasítanánk el, hogy azt a XXI. században már nem szokás alkalmazni. Inkább felhívnánk a miniszterelnök figyelmét, hogy az elmúlt évezredben megalkotott törvénykönyvekben számos olyan jogszabály szerepel, amelyekről egy ideje már nem folytattunk nyilvános vitákat. De az, hogy a vén Európa homokba dugja a fejét, nem akadályozhat meg minket, magyarokat, hogy napirenden tartsuk a dolgot, hogy beszéljünk végre nyíltan a tabukról.

Például arról, hogy a jelenlegi büntetési tételek mennyire nem jelentenek kellő visszatartó erőt a termény- és a kisállattolvajok számára. Ki vitatná, mekkora feszültségeket okoz – főként a szegényebb falvakban –, hogy ma már azért nem tartanak tyúkot-libát a házaknál, mert úgyis ellopják azokat az udvarról, ólból. Kiskertet pedig azért nem művelnek az emberek, mert a tolvajok még azelőtt leszüretelnek mindent, hogy beérne a termés. Eddig tabuként kezeltük a kérdést, pedig itt az ideje újranyitni a diskurzust arról, mi lenne, ha visszatérnénk a régi nagyok, Szent István vagy Szent László törvényeihez. Nem is kellene feltétlenül halállal lakolnia annak, aki ellop egy libát vagy egy tyúkot, elegendő lenne, ha levágnánk a kezét, esetleg megvakítanánk. Kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények esetében szóba jöhet a nyilvános botozás is. Ez utóbbi esetében nem is kell messzire a múltba néznünk, hiszen a lopásért járó 25 botütést még az 1920-as törvények is lehetővé tették. A három csapás esetében is célszerű lenne szigorítani egy kicsit, és újragondolni Szent István törvényeit, aki úgy rendelkezett, hogy első esetben le kell vágni a tolvaj ujját, másodszorra a fülét, harmadik alkalommal viszont nincs kecmec, ki kell végezni.

 

Lesznek persze, akik azon nyafognak majd, hogy a különböző nemzetközi szerződések nem engedik meg például az orrlevágás visszaállítását. Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy az uniós „szabályok nincsenek kőtáblába vésve, nem istenek hozták, megváltoztathatók. Ez a szabadság, ez a demokrácia”.

Ráadásul a tabudöntögetésnek nem látszanak a korlátai. Igaz, akadnak a múltunkban olyan erkölcsi-jogi útmutatások is, amelyek manapság talán ritkábban bukkannak föl, ám ez aligha adhat alapot arra, hogy ne tartsuk ezeket is napirenden. Felhívnánk a figyelmet például Szent László törvényeinek egyik passzusára, amely szerint „ha valaki a más férfival fajtalankodó feleségét megöli, Istennek adjon számot, és ha akarja, más feleséget vehet”.

Megvitassuk?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.