Ahogyan egy szép, múlt októberi kedd hajnalon Simonné Gercsényi Gabriella tordasi baromfitenyésztő-kisvállalkozóban megérett a felismerés, hogy a tyúkok ellátása után itt az ideje népszavazási kérdéssel fordulni a Nemzeti Választási Irodához, éppen úgy kezdődhetett a tegnap reggel megannyi izmos férfi, továbbá egy öntudatára ébredt fiatalember és egy harcos hölgy számára. Mindannyian spontánul arra ébredtek, hogy elemi kötelességük elősegíteni az ország érdekeit szem előtt tartó népszavazási kérdés benyújtását, ekként – az időbélyegző azonosítása után – feltétlenül népszavazást kell kezdeményezniük a kiskereskedelmi szektort érintő vasárnapi munkavégzésről.
Van ez így az emberrel; reggel felkel, oszt' megy kérdést beadni. De ha mégsem, akkor sincs semmi.
Akkor csak az van, mint az országban rendesen reggelente. Egyfelől adott egy taktikailag kiválóan felkészített, a kapott utasításokat másodpercre pontosan betartó, nagyjából torz lelkű garnitúra, amely annyira fél bármitől, ami bárminemű veszélyt jelenthet működésére, uralmára, hogy csírájában igyekszik elfojtani azt is, amit amúgy nem kéne, mert a végeredmény eleve lehetetlennek, de legalábbis valószínűtlennek tetszik. Másfelől pedig ott van egy udvarias vendég benyomását keltő, számos szempontból haszontalanul ténykedő, helyenként Chaplin-filmek antihőseire hajazó társulat, amely tehetetlenséggel vegyített alkalmi lúzerségét legföljebb hangos demokráciamondatokkal és utcai performanszokkal képes (valamennyire) kompenzálni.
