Öt év kormányzás után már kirajzolódnak a fő irányok. Tisztán látszik, hogy a kormánytöbbség jogalkotó munkájának gyümölcseit három fő csoportba lehet sorolni: a fideszes (majdnem) kétharmad a szavazatvásárló, a haverokat feltőkésítő és a lebukást/ felelősségre vonást megnehezítő törvények sorozatgyártására rendezkedett be.
Akad pár kivétel, de a rendszer lényege mégiscsak ez: bármelyik jellegzetes darabot emeljük ki a 2010 óta született jogszabályok tengeréből, el tudjuk helyezni a három kategória valamelyikében. A határon túli magyaroknak szavazati jogot biztosító választójogi törvénymódosítás például jellegzetesen voksvásárló, a trafiktörvény döntően az elvtársak megjutalmazásáról szólt, az infotörvény átírása pedig arról, hogy az államcéllá emelt korrupcióba lehetőleg senki se bukjon bele.
A törvények sorát érintő Nemzeti korrupcióellenes program eleinte kilógni látszott a sorból, ám még meg sem született, máris kiherélték. Volt egy viszonylag használható terv, társadalmi vitára bocsátották, az érintett szakmai szervezetek – a K-Monitortól a Transparency Internationalig – okos kiegészítéseket fűztek hozzá, majd a végső változatból az összes hatékony megoldást és a civilek valamennyi előremutató javaslatát kihagyták. Mondhatnánk, hogy mifelénk így születnek a nemzeti programok, de ami az antikorrupciós csomaggal történt, az tényleg párját ritkítja.
