galéria megtekintése

Nemzeti, iskolai inzultáció

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 23. számában
jelent meg.

Rátesi Margit

Nem dolgoztam soha iskolában, tanári diplomám sincs, de elég sokat jártam sokféle iskolába diákként is, szülőként is.

Látom, hogy ma már sok tanár érzékeli, hogy a frontális tanításnak számtalan hátránya van. (Ahogyan a frontális államvezetésnek is.) Például az, hogy a gyerekeink nem tanulnak meg kommunikálni, érvelni. Sokukból a kíváncsiságot is kiöli a sok kötelező megtanulnivaló. Kedvenc példám, hogy a fiamnak 9 éves korában a papírgyártás szinte teljes technológiáját be kellett bifláznia környezetismeretből.

Nem tagadom, vannak alapvető készségek, amiket csak szinte mechanikus ismétlés során lehet elsajátítani, mint például az olvasás, számolás. De ahhoz, hogy ezt a kemény munkát a gyerek elvégezze, az is kellene, hogy valaki megmutassa: mire lehet használni ezt a képességet. Kiskamasszal Jókai Mórt olvastatni felér egy merénylettel az olvasás ellen. De már az is rémisztő, hogy egy irodalmi műről írandó esszéhez (!) kötelező szempontokat adnak meg. Mint egy nemzeti inzultációhoz!

 

Természetesen tudom, hogy egy 20-30 fős osztályban a sok eltérő képességű és motivációjú gyerek között nagyon nehéz egyéni módszerekkel élni. És akkor még ott vannak a szülők is, akik közül talán a legnagyobb gondot nem is azok okozzák, akik nem tartják fontosnak gyermekük tanulását. El tudom képzelni, hogy miféle felelősségre vonásra számíthat az a tanár, aki nem bifláztatja be a felsőfokú tanintézetek felvételijéhez szükséges tesztek helyes válaszait.

Nem tudok egyetemes megoldást. Talán csak annyit: a tanár ne tekintélyelven akarjon tanítani. A nevelés mindannyiunk közös feladata – ami a legélvezetesebb kaland is lehet, lehetne.

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.