Ennek az időszaknak, mindemellett volt egy nagyon pozitív vonása. A befogadó jelleg. Diktatúrából jöttünk, szabadabbaknak éreztük magunkat, az új lehetőségeket kutattuk, készültünk az új világ meghódítására. Mindenkinek volt valami esélye az előbbre lépésre. Ennek az eredője volt az a vágy, hogy felzárkózzunk a Nyugathoz. Éljünk majd úgy, mint az osztrák sógorok. Jöjjön be a modern nyugati technológia, a működő tőke, az elavultat meg felejtsük el. A válságból majd a kormány kihúzza az országot, ez a dolga. S valóban jött a Bokros-csomag, az Audi, az Opel, a Suzuki, a Mercedes, a Bosch, megépült 400 km autópálya, létrejött 200 ipari park, benne 210 ezer normálisan fizető munkahellyel. Nyitottak voltunk minden újra, modernizáltuk az oktatást, létrejött a nemzeti innovációs rendszer. A világban jó volt magyarnak lenni. Tizenegy évig, a világgazdasági válságig stabil növekedési pályára került a gazdaság. Küszködtünk sok mindennel, de emelkedett az életszínvonal, épült az ország. Olyan állam jött létre, ahol nem kellett félni, a hatalmat kordában tartották a fékek és ellensúlyok, működött az ügyészség, az igazságszolgáltatás.
2010-ben fordulat következett be. A tartós centrális uralom kiépítése lett a vezéreszme: a hatalomhoz kötődő, s azt védeni képes uralkodó csapat összerakása és olyan jogrendszer kiépítése, ahol mindenkinek igazodnia kell a hatalomhoz. Ahol a félelem a szervezőerő. Olyan vagyont kell az „elit" tagjainak birtokolniuk, hogy a csapat egy kormányváltást is kibírjon tőkeereje, hálózati kapcsolódásai és a kölcsönös zsarolhatóság révén. Mert: „30 évig maradunk".
Az egykulcsos személyi jövedelemadóval 450 milliárdot kaptak a jobb módú emberek a szegények rovására. A nyugdíjmegtakarítás 3000 milliárdját is elorozta a kormány. A szolgáltató cégek és a bankok néhány ezermilliárddal járultak – és részben járulnak ma is – hozzá az új elit létrehozásához. Ezek voltak a kezdeti lépések. S miután a lakosság fele egyébként is elszegényedett, az állami tulajdon, a közpénz és a brüsszeli források (12 ezer Mrd Ft) lett az elit vagyonosodásának újabb, szinte kimeríthetetlen forrása. Az állami gépezet és a törvényhozás a legváltozatosabb módon és eszközökkel segít csökkenteni a vagyonszerzés kockázatait s megteremteni a törvényesség látszatát.
A ki nem érdemelt hatalmas vagyonokat és jövedelmeket a tulajdonosok igyekeznek biztonságba helyezni. Tengerparti palota, jacht, sziget... Nem könnyű a vagyonosodás lepapírozásával a lépést tartani. Gondoljunk csak a gáz- és vízvezeték-szerelőre, akinek a vagyona egy év alatt növekedett a háromszorosára, kb. 23 milliárd forintra.
Újból elindult az offshore-hullám. De már kormány- és törvényhozói szinten is! A letelepedési kötvény árusítása már eleve offshore-rendszerben történik, és 100-150 milliárd Ft-tal erősíti az „elitet" (s rövidíti meg a költségvetést).
Mindez együtt a GDP egy-másfélszeresét teszi ki. A 2008-as, a válság előtti GDP-nket csak hét év múlva, 2015-ben értük el. A mi növekedésünk tehát nulla százalék volt ez idő alatt, a lengyeleké 25 százalék, s a többi visegrádi ország is mind elhagyott bennünket. A versenyképességünk is odalett: a 29. helyről a 63. helyre csúsztunk vissza a Word Economic Fórum 140 országot tartalmazó listáján. A vizsgált komponensek közül a kormányzati munka minőségét mérő mutató a 116. helyet adta Magyarországnak. Éppen beékelődünk Kambodzsa (115) és Burundi (117) közé. Csúszunk lefelé.
A kizsákmányoló politika miatt az ország nagy része elszegényedett. A lakosság legszegényebb tizede feleannyiból tengődik, mint amennyiből a rendszerváltást megelőzően élt. Romokban a szociális rendszer, az egészségügy, a közoktatás. Hiányzik évi 1500 milliárd Ft ebből a három közösségi szektorból. Magyarország GDP-je 27 évvel ezelőtt, az összeomlás határán levő Kádár-rendszerben közelebb volt az osztrák GDP-hez, mint ma. Miközben felhasználtuk a Brüsszeltől felzárkózásra kapott 8200 milliárd forintot, ami Marshall-terv nagyságrendű támogatás!
Mindehhez hozzájön az emberek kiszolgáltatottsága, a nyomorral együtt járó apátia. A félelem, hogy a közmunkát másnak adják. A közmunka már-már életcéllá magasztosul. A nálunk is nyomorúságosabb helyzetben levő menekültek lesznek a bűnbakok, s meggyűlöltetésük a kormányzati politika.
Ne csodálkozzunk, mi, tétlen (s vétlen?) szemlélők, amikor kitesznek bennünket az Európai Unióból azzal, hogy „maguk nem valók a klubba".
Mert megszűntünk befogadó ország lenni.
