galéria megtekintése

Nemzet nélkül

11 komment


Pető Péter

„Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej! Egyszerűen senkik vagytok, hej, hej!” Radikális sport- és hazaszeretők most alighanem ezzel a stadionokból ismert rigmussal köszöntik a hatalom összes képviselőjét, aki izolálni akarja az olimpiai pályázatot a magyar néptől.

Ezúttal a Kúria döntött arról: nem lehet népszavazás a kandidatúráról. Érdemes elolvasni Kalas Tibor és tanácsának indoklását, mert akkor újra megértjük: a nemzeti együttműködés rendszere betiltotta az igazságot. Ha ugyanis nem küldték volna illegalitásba, lehetetlen lenne nevetséges indokokkal megfosztani az állampolgárokat attól a joguktól, hogy véleményt nyilvánítsanak. Így viszont legalább világos, hogy a hatalom mellett A Pál utcai fiúk Gerébje egyenes gerincű, közösségéhez hű figurának látszik.

Mert akik részt vesznek ebben a cirkuszban, azoknak a viszonya biztosan nem tisztázott az olimpiához és a hazájukhoz. Akik ugyanis mindkettőért rajonganak, biztosan nem próbálták volna meg eltitkolni az 1372 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet aztán a Népszabadság szerzett meg, és ismertetett részletesen. Biztosan nem hirdetik önfeledten, hogy jó eséllyel nyereséges lesz a játékok megrendezése, ha közben tudják, hogy a számításokból kihagyták a biztonsági költségeket, amelyek dollármil­liárdos tételt jelentettek mindenhol Athéntól Pekingig, s tán értesültek arról is, mindenhol alábecsülték a kiadásokat, s felültervezték a bevételeket.

 

Egyéb adattal most nem rémisztgetünk, mert épp elég riasztó az, amit eddig láttunk. A projekt még szinte el sem kezdődött, ám az illetékeseknek sikerült az elkölthető forintokat nyílt közbeszerzési eljárás nélkül kiosztani birodalomközeli cégeknek. Például a sajtóban Rogán Antal szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba vállalkozásait százmilliókért megbízták kommunikációs feladatokkal.

És amíg ezzel foglalkozunk, el sem jutunk a projekt súlyos morális dilemmáihoz. Például ahhoz, miként szánhatja egy területi egyenlőtlenségekkel így megvert ország következő évtizedben elérhető fejlesztési forrásainak nagyját az unió jól menő térségeihez tartozó centrumra! Ahhoz, hogy miként lesznek fenntarthatóak a stadionok, az arénák! Erkölcsileg helyes-e 442 milliárdot költeni sportlétesítményekre ott, ahol nincs kréta az iskolában?

Ezekről a kérdésekről azonban csak ott van mély, sokszereplős, nyílt vita, ahol a döntéshozók nem saját jelenükben, hanem nemzetük jövőjében hisznek. Ez biztosan nem az a hely, mert itt politikai döntés születhet arról, hogy éppen az érintettek nem lehetnek részei a folyamatnak. Igaz, ebből annyit biztosan megtudunk: ami ebben az ügyben zajlik, annak semmi köze Magyarországhoz, elvégre kizárják belőle az érintetteket, a magyar állampolgárokat. Pedig Orbánék szerint az olimpia nemzeti ügy.

Úgy látszik, épp csak a nemzet nem kell nekik hozzá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.