Politikai innovációt mutatott be a szervezett magyar baloldal, amikor amilyen váratlanul, legalább olyan magyarázhatatlanul – az úgynevezett elmúlt nyolc év rehabilitációjának kívánalmán kívül egyebet nem szolgáló – közös választási listájának negyedik helyére jelölte Fodor Gábort, a Magyar Liberális Párt elnökét.
Ez a lépés azért tetszett különleges vívmánynak, mert politikai szervezetek – kényszer nélkül – ritkán törekszenek arra, hogy természetes riválisaikat mandátumhoz juttassák. Márpedig Fodor tegnap nemmel szavazott a devizahitelesek kilakoltatási moratóriumának meghosszabbítására. Nem távol maradt vagy tartózkodott, ami amolyan „bonyolult helyzetre adott egyszerű válasz elől menekülést garantáló egérútnak” mutatkozhatna, hanem világosan, közleményben szépen indokolva üzent.
Döntése érthető, elvbarátai többsége alighanem elégedetten nyugtázta. Megannyi baloldali polgár viszont zaklatottá válhatott a voksolás után. Merthogy eszméiből annyi minimum következik: nem sietteti a családok utcára irányítását, ha azok képtelenek fizetni a részleteket. Akkor viszont az a kérdés: a baloldalnak miért volt oly fontos, hogy az Országgyűlésbe küldjön valakit, aki – saját szemszögéből – okkal szavazhat nemmel efféle felvetésekre? Lehet erre azzal válaszolni, hogy a pártok idealistaként, a pluralizmus jegyében tettek azért, hogy e liberális gondolat képviseletet kapjon.
