galéria megtekintése

Nem tudja a jobb

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 24. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Utoljára talán az IMF visszahívásakor volt ennyire kaotikus a kormányoldali kommunikáció, mint most, a kiutasítási botrány idején. A rutinszerű tagadás három napja után kedden érkezett el az első racionális lépés, amikor megkezdődött a „jó király” leválasztása az egyre kezelhetetlenebb ügyről („Orbán ingerült, mert nem tudott semmiről”), továbbra is kétséges azonban, hogy az eddigi magyarázatkísérletek meggyőznek-e bárkit a kormány ártatlanságáról.

A békemenettáboron kívülről nézve inkább terelésnek és céltalan kapkodásnak tűnnek a történtek. Itt van például a netadó (vö. „hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások”). Vagy a köztársasági elnök esete, aki kerek egy hónappal a New York-i klímakonferencia után tartotta hirtelen halaszthatatlannak, hogy rendkívüli felszólalásban hívja fel a parlament figyelmét a környezetvédelem fontosságára (nem tudjuk, hogy a köztársasági elnök értesült-e róla, de a közelmúltban egy olyan kormányt sikerült kineveznie, amelyben a környezeti kérdésekkel a legmagasabb szinten egy helyettes államtitkár foglalkozik, akinek a portfóliójába a jövőnk mellett a hungarikumok és az agrárnagytőkéseknek juttatott apanázsok is beletartoznak, ami azért mégiscsak jelez egyfajta értékrendet), éppen azon a napon, amikor az Országgyűlésben rajta kívül mindenkit a kormányzati korrupciótematika legújabb csúcsteljesítménye foglalkoztatott.

Szijjártó Péter villámhárítás-ügyi miniszter – ha bízhatunk a kormányzati állítások őszinteségében – úgy utazott el tüzet oltani az USA-ba, hogy tippje sincs, mi a problémája az amerikaiaknak, és kiket raktak tiltólistára; nem csoda, hogy ezzel a felkészültséggel minden félreértést azonnal eloszlatott. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető majdnem-miniszterelnök pedig még nem is hallott magyar korrupciós ügyekről, pedig az amerikai fél olyan előzékeny volt, hogy külön felhívta a figyelmét például a trafikpanamára, amelyről hangfelvételek és jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy fideszesek osztogattak benne közjavakat fideszeseknek, szigorú pártfelügyelet mellett (és az egész egy Lázár által benyújtott törvényjavaslattal kezdődött, amelyet történetesen az új jogszabály által különösen kedvezményezett dohánycég számítógépén írtak). Kész szerencse, hogy másnapra Varga Mihály már le is leplezte az évszázad étolajcsalását.

 

A fenti mozzanatokból kirajzolódó kép siralmas: vagy arról van szó, hogy a kormányzati adminisztráció az önkontroll elveszítése után már a legegyértelműbb külső visszajelzésekre sem reagál – azaz nem tudja, hogy mit csinál –, vagy pedig arról, hogy tudatosan néznek madárnak mindenkit, aki nincs rajta a fizetési listájukon. Utóbbi egyébként négy éven át a saját polgáraikkal szemben maximálisan bejött, egy Nyugat kontra Magyarország meccset azonban hasonló taktikával talán így is hiba lenne fix kettesre venni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.