galéria megtekintése

Nem szociális unió

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 04. számában
jelent meg.

Vajnai Attila

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke (és jól fizetett EP-képviselő) jól látható elégedettséggel fogadta az EU jobboldali vezetői által erőszakosan és antidemokratikus eszközökkel végrehajtott akcióit Görögország állampolgárai ellen. A hazai polgári ellenzék egyik képviselője a Népszabadság hasábjain agitál a fiskális diktatúra további szigorítása mellett.

Megdöbbentő, hogy a Molnár úrhoz hasonló politikusok képesek teljesen figyelmen kívül hagyni még a világhírű közgazdászok által feltárt tényeket is, és úgy tesznek, mintha ők kaptak volna Nobel-díjat tudományos munkájuk elismeréséért. Kis túlzással a világ vezető közgazdasági szaktekintélyei a görög válsággal kapcsolatos európai fejleményeket súlyos tragédiának, az EU demokratikus projektjének és az euró – mint fizetőeszköz – csődjét előidéző eseménysorozatnak minősítették. Persze Stiglitz, Krugman, Piketty és más hasonlóan ismert közgazdász véleményével szemben nehéz hatásosan érvelni a baloldali görög kormány szélsőségesnek, populistának minősítésével. Bizonyítékokra lenne szükség, amelyek azt mutatnák, hogy a Merkel által vezetett tárgyaló bizottság a válság valódi megoldását eredményező politikát kényszerített ki a drámai helyzetben. A magát baloldalinak is nevező, az Európai Parlament ügyeiben járatos képviselő azonban nem bíbelődik ilyen apróságokkal. Nem vesztegette az idejét annak megmagyarázására, hogy az EU, az EKB és az IMF által eddig erőltetett, megszorításokra alapuló politika miért vezetett az utóbbi öt évben a görög GDP 25 százalékos csökkenéséhez. Szóra sem méltatta azt a tényt, hogy a kialakult adósság nagyobb része a 2008-ban csőd szélére jutott bankok megmentésére fordított állami forrásokból keletkezett, azt a magánhitelezők, köztük német és francia bankok kifizetésére fordították. Elfelejtette azt is beismerni, hogy az a politika, amelyet védelmébe vesz, és amelyért személyesen is felelős, Magyarországon sem volt sikeres, és hogy a drasztikus megszorítások vezettek oda, hogy túlhatalmat tudott szerezni a jelenlegi újhorthysta rezsim, valamint felütötte fejét a barna pestis.

A valójában a neoliberális politika támogatójaként jellemezhető magyar politikus a tények elemzése helyett a központosított, a pénzügyi diktatúra meghatározó szereplőinek még több hatalmat adó EU kiépítését vázolja elénk, mint az egyetlen lehetséges kiutat. Egy olyan helyzetben akarja növelni a bürokraták és az adócsaló cégek hatalmát, amikor lényegében éppen szétesőben van a hazugságokra épített unió. Igen, az EU-ba való belépésünk előtt tartott népszavazás kampányában a magyar választóknak is azt mondták, hogy az EU értékszövetség, amely lehetővé teszi a demokratikus alapjogok érvényesítését és ezáltal a jólét növelését. Azt hazudták nekünk, hogy ebben az unióban mindenki egyenlő lehet a jog asztalánál, hogy az erősebbek szolidárisak lesznek a gyengébbekkel.

 

A görög válság árnyékában – még idén májusban – azonban kiderült, hogy a német politika nagy hatalmú ura, a kancellár tiszteletben kívánja tartani Nagy-Britannia miniszterelnökének elvárásait az EU átalakítására. A munkaerő szabad áramlásának elvével összefüggő brit aggodalmakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „az EU nem szociális unió”! Ez azt jelenti, hogy az EU jelenlegi vezető hatalmai fenntartják maguknak a jogot, hogy minden demokratikus felhatalmazás nélkül olyan rendszert építsenek ki, amely az eddigieknél is nagyobb hatalmat ad a kisebbek és fejletlenebbek kizsákmányolásához. A szegények pedig ne is ábrándozzanak a szociális jogaik érvényesítéséről.

Angela Merkel a görög népszavazás után meg is mutatta, hogy miként működik az általa uralt nem szociális unió. Habár a görög választók egyértelműen és demokratikusan kifejezték akaratukat, miszerint nem akarják a német és francia bankok megmentésére fordított pénzeket az állami kasszából – az adófizetők zsebéből – kifizetni, egy jogilag nem létező szervezet, az eurózóna vezetőinek döntésére hivatkozva a görög pénzügyi rendszer azonnali bedöntésével, a vétlen állampolgárok megtakarításainak és nyugdíjának drasztikus megsarcolásával fenyegette meg a demokratikusan választott görög kormányt. Nem tankokkal, hanem bankokkal hajtották végre a megszállást.

Ebben a helyzetben a hatalom további koncentrációja azok kezében, akik Európa szegényebb többségének kirablását tűzték ki célul, nem a demokráciát, hanem a diktatúrát fogja segíteni. Ez az Európa nem a népek demokratikus szövetsége, hanem az USA és Európa óriáscégei által áterőszakolt szabad kereskedelmi övezet lesz, ahol az eddig kiharcolt szociális jogokat garantáló szabályokat a bíróságokon is meg lehet támadni. A nem szociális unió és a centralizált hatalom a neoliberális körök új projektje, amellyel szemben tovább kell folytatni a harcot, mert Európa átalakítása elkerülhetetlen. Igen, elkerülhetetlen, és nem mindegy, hogy az átalakítást a bevándorlókat, a szegényeket üldöző szélsőjobb vagy a szolidaritáshoz és a demokráciához ragaszkodó baloldal fogja majd végrehajtani.

A szerző az Európai Baloldal elnöke

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.