Simicska Lajos körülnézett, és megállapította, hogy csak egy legény van talpon a vidéken: Vona Gábor. Az egykori szobatárs, barát és szövetséges mindenképpen meg akarja buktatni Orbán Viktort, és nem lát mást, akinek erre esélye lenne. Szívesen mondanánk, hogy nincs igaza, de nem tudnánk hosszú listát mellékelni a számunkra amúgy taszító Vonánál potensebb jelöltekről.
Egyetlen név ugrik be mindenkinek, de vele se Simicska, se a hatvan alatti lakosság zöme nem tudja elképzelni a kormányváltást. Személyes kvalitásai Gyurcsány Ferencet megkerülhetetlenné teszik a demokratikus ellenzékben, de ő egyedül kevés, viszont képtelen a szövetségépítésre. Nemcsak a személyiségek, de a pártok terén se nagyobb a választék. Lapunknak egy szocialista politikus azt mondta, hogy ők sikertelenül próbálták megszerezni a milliárdos támogatását. Az üzletember környezetében úgy vélik, az MSZP-ből mára kifogyott a lendület, a többi baloldali pártban pedig nem is nagyon volt.
Így maradt az antiszemita és rasszista újnáci pozícióból középre húzódó Jobbik, amely megpróbálja megismételni azt, ami a Fidesznek egyszer már sikerült: ideológiáját (és alapító tagjainak egy részét) hátrahagyva betölteni egy megnyíló politikai rést. Ezt hívják opportunizmusnak, de Vonára nem érdemes túl sok szót vesztegetni, nála érdekesebb, hogy valóban van betölthető rés. Az ország jelentős része nem ért egyet az orbánizmussal, annak lényegét a lopással és a kivagyi bárdolatlansággal azonosítja, s ezen hosszú távon az sem segít, ha a menekültügyben sikerül felheccelni a lakosság egy részét. A demokratikus és Európa-párti ellenzék azonban évek óta nem tud élni a lehetőséggel. 2010 és 2014 vesztesei egyelőre kisstílű torzsalkodásban és a kormány lépéseinek összefüggéstelen bírálatában élik ki magukat. Hiányzik a miniszterelnök-jelölt, a kohézió, a pénz, a fantázia és a bátorság.
