Nos, a moralitástól érthetően menekül a várkapitány, mint a pokol ügyvezetője a tömjénfüsttől, hát még annak álnok imperialista változatától! Nem lenne most könnyű felidézni olyan momentumot, amikor a várkapitány menekültekkel kapcsolatos döntéseiben a moralitás akárcsak mákszemnyi szerepet játszott volna. A pengésdrótos fogadjisten, a pályaudvaros skanzen kialakítása, a menekültek törvényi és persze tettleges megrendszabályozása, a „tartás körülményei”, a „migránsok terelése” szóhasználat az udvari médiában – nem könnyen illeszthető a reformáció erkölcstanába. Közben ne felejtsük, hogy az új tájhivatali főnök még frakcióvezetőként alázatosan kérte a kormánytól (nyilván, miután a kapitány megmondta, hogy mit kérjen), hogy indítsa el a megélhetési bevándorlásról szóló nemzeti konzultációt, és hozzátette, hogy nincsenek erkölcsi kötelességeink ezekkel az emberekkel szemben. A meghitt keresztény mondatokra hasonló meghittséggel reagált Mária országának egynyolcada: „Ki velük, nem kérünk belőlük!”. Innen már fáradtság nélkül kijelenthető, hogy „a magyarok úgy döntöttek…” A farkába harapó kígyó mint kommunikációs trükk, ezúttal is úgy működött, mint a magyar reformok: hibátlanul.
Nehezen fedezhetjük fel a moralitást abban a magatartásban, amelyik egyik oldalról szervilis bokacsattogtatással a bajor miniszterelnök végvári kapitányának nevezi magát, másik oldalról a nemzetállami szuverenitás tizenkilencedik századi lemezét rakja fel a sajtótájékoztatókon.
„Köpönyegét csak a dilettáns forgatja önerejéből; a profik rábízzák a szelekre” – írja a moralitás filozófusa, Ancsel Éva. A végvári kapitány, miután látta, hogy szembemenetele Európával biztos kudarc, hat pontjából gyorsan négyet átvett az uniós tervezetekből, és úgy tesz diadalittasan, mintha nem egészen mást mondott volna néhány héttel ezelőtt. Használt uniós szobapapucsokba igyekezett belebújni, de ez a csoszogás újabb nemzetközi kudarcot hozott a számára. Itthon persze a „táplálékláncon” tartott kormánymédia újabb sikertörténetként prezentálja a brüsszeli szereplést.
Miféle moralitás diktálja azt a kormányzati cselekvéssort, amelyik egyik oldalról teleharsog mindent azzal, hogy Magyarország betartja a schengeni megállapodást és szigorú regisztrációhoz köti a menekültek továbbhaladását, másnap pedig ezrével maga szállítja az osztrák határra – regisztráció nélkül – a menekülteket? Miféle? Hát, elasztikus. Ez a „semmi nem számít” unortodox moralitása. Nem számít a velünk fizettetett és kudarcot vallott kerítés, a költségvetés újratervezése, nem számít élő erő, nem számít a hisztériakeltés – miközben a történelmi kihívás nagyon is valós. De a kapitány tudja, nem valódi megoldás kell, hanem „nokedlikommunikáció”, szöveg, amit rágás nélkül lehet nyelni. Napirenden kell maradni, és addig jó, amíg „a káosz a rend”. Pengéskerítés a gondolkodásnak, a szolidaritásnak, az erkölcsnek. A menekültáradat generálta „helyzet”, mint színházi paraván, mobilan hasznosítható: nem tudunk most csip-csup egészségügyi, szociális, oktatási kérdésekkel foglalkozni, hiszen most árvíz van, megyünk Sanyival gumicsizmában a gátra! Tóni pedig – mivel ugyebár kétfrontos harcba kényszerültünk – teljes miniszteriális erejével szembeszáll a morális imperializmussal. Ha harc, legyen harc! Elvégre nem jókedvünkből tesszük…
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
