Legalább annyiszor lenne emberségesebb a törvényekkel ellentétes ítéletet hozni, mint azoknak megfelelőt. A törvény „egész rendszere azonban előnyös a társadalomra nézve”. Ezt a tételt fejti ki sok-sok példával David Hume, a felvilágosodás jeles skót filozófusa az emberi természetről írott értekezésében. Az ő példatárához tehetnénk hozzá Böcsödi Gergely esetét.
A fiatal gazda ráment arra az állami földterületre, amelyet törvénytelenül ítéltek oda egy hatalomközeli vállalkozónak, és ott tiltakozásképpen „engedetlenségi vetést” követett el. Az akciónak meglett az eredménye, a jogsértő határozatot visszavonták, a gazdát viszont beperelte a jogsértő hatóság. Böcsödit mint a pályáztatóval perben álló személyt kizárták az immár jogszerű pályázatból, a bíróság pedig a minap jogerősen majdnem másfél milliós kártérítés megfizetésére kötelezte. A hallgatóságból azt kiabálták a bírónak, hogy „igazságot, nem jogot”! És ezen esetben valóban választani kell.
És aki jogállamban szeretne élni, ahol a bíróság jogkövető ítéleteket hoz, nem követheti, amit az igazságérzete diktál. Az bűnhődik, aki hatalmi jogsértés ellen tiltakozott, akinek a jogsértés felszámolását köszönhetjük. Hogy lehetne ez igazságos?! Az alperes bement a más tulajdonába, és azt önkényesen használatba vette. Hogy lehetne ez jogos? Hogy maradhatna büntetlen? Vannak kivételes helyzetek, amikor a törvénysértés vállalható és helyeselhető. Amikor a polgári engedetlenséggel lehet jó ügyet jól szolgálni.
