Orbán Viktor miniszterelnök az utóbbi napokban két fajsúlyos témával borzolta a kedélyeket. A „bevándorlásról és a terrorizmusról” szóló nemzeti konzultáció, valamint a kormányfő halálbüntetést támogató megszólalása kapcsán külön is érdemes rámutatni az újszövetségi tanításokra. Nem vagyok méltó, hogy Jézus nevében beszéljek, de ha elgondolom, miképpen szólna ma a názáreti, a Biblia alapján nem tudok az alábbiaktól lényegileg eltérő mondatokat elképzelni:
„Mondjátok hát, kik nevemre oly sokszor hivatkoztok, a politika hatalmi játszmái közben felteszitek-e magatoknak a kérdést: mit tennék én a helyetekben? Viktor, a te kezedbe adtam a döntés lehetőségét, mit teszel e szerencsétlen sorsú embertársaiddal, akik közül sokan a nélkülözés, a kiszolgáltatottság és az életveszély elől menekültek országod határai felé. Te az emberi önzés, kapzsiság és érzéketlenség legprimitívebb kijátszásával azt javasoltad, menekülő felebarátaidat válogatás nélkül börtönözzék be, s fordítsák őket vissza hazájukba, azaz sokszor a közvetlen életveszély világába.
Nem ösztönöztél e komoly kérdés felelősségteljes végiggondolására, hanem saját érdekeid mentén vezetted meg mindazokat, akikhez szóltál. Mondd, előtted volt-e közben a menekülők arca? Gondoltál-e közben a köztük tébláboló gyermekekre? Gondoltál-e közben az isteni irgalmasságra? Gondoltál-e közben kormányod jelszavára, a soli Deo gloriára? De menjünk tovább. Valóban azt olvastad a rólam szóló könyvben, hogy az engem keresztre feszítő embertársaim halálát kívántam? Tényleg azért könyörögtem Atyámhoz, miközben a szegek átütötték kezeimet, hogy sújtson le rájuk az Ő haragja, s bosszulja meg rajtuk halálomat?
