galéria megtekintése

Nem értem a kormányt

6 komment

Soós Károly Attila

A bennünket mostanság kormányzók politikáit általában érteni vélem (röviden: értem), és ezért borzadok tőlük. Értem a liberális demokrácia antiliberális autokráciával való fölváltását, mert így nem kell félniük a választásoktól (és ugyanakkor remélhetik azt, hogy az ilyen rezsimek rendszerint káoszba és erőszakba fulladó összeomlása messzire kitolható). Értem a magánvagyonok kiterjedt erőszakos újraelosztását: önmaguk és barátaik anyagi jólétének, biztonságának emelése nyilván fontos cél. Értem a legszegényebbek tovább szegényítését, hiszen nálunk ők politikailag másoknál is kevésbé aktívak: nem kell tőlük félni. Értem a nyugati, korábban szövetségesekként kezelt hatalmak fitymálását és az egyes keleti despoták „mintaállamaihoz” való dörgölőzést, mert az utóbbiak fönntartás nélkül kedvelik rezsimünket, ami a nyugatiak esetében kevésbé egyértelmű: még az Európai Néppárt tapsolásához is társul időnként finom, alig észrevehető fintor.

A menekültügyi politikánál nem látok ilyen tisztán. Előbb röviden szólok arról, hogy a magam részéről kb. a német kormány vonalának megfelelően képzelném el az ügy kezelését. Tehát: messzemenő együttműködés az uniós partnerekkel; a menekültek lehetőség szerint emberinek mondható átmeneti elhelyezése; tisztességes eljárás azokkal szemben is, akiket biztonságos országukba vissza kell majd küldeni; a leghatározottabb szembeszegülés minden szélsőséges, uszító föllépéssel. Ami mindezek helyett történik, azt nemcsak nem helyeslem, de nem is értem.

1. Ha pl. Csehország helyzetében lennénk, ahová inkább csak véletlenül esik be egy-egy menekült, akkor sem helyeselném, de akkor legalább érteném az uniós együttműködés elutasítását, a nemzeti megoldásokhoz való ragaszkodást. De mi frontország vagyunk. A menekültáradat most nehezen kezelhető problémák sorát okozza nekünk, és bizonyosak lehetünk abban, hogy a hozzánk érkezettek és még érkezők közül sokan többé-kevésbé véglegesen nálunk fognak ragadni. Mindebben – és az itt lévők egy részének befogadásában – elemi szükségünk van a társországok együttműködésére.

 

2. Külön nem értem az uniós együtt(nem)működés pénzügyi oldalát. Nyolcmillió eurós segítségkérelmünk gyors elbírálásán dolgozik az Európai Bizottság. Nekem ez azt juttatja eszembe, amikor két évtizeddel ezelőtt, a Phare nemzeti koordinátoraként amiatt bosszankodtam, hogy miniszterek képesek voltak piszlicsáré, néhány millió forint értékű kérésekkel-követelésekkel levélben Brüsszelhez fordulni. Vajon egy olyan ország kormányának, amelyben az államháztartás több mint 50 milliárd euróval gazdálkodik, szabad nyolcmillió eurós segélyt kérnie?

3. Nem értem a menekültek elhelyezésére szolgáló sátortáborok építését. Mire ezek elkészülnek, megérkeznek a fagyok is. Nem hiszem, hogy a kormány elfogadhatónak tartaná azt, hogy ebben az országban akármennyire illegálisan itt tartózkodó, akármilyen bőrszínű gyerekek sátrakban fagyoskodjanak.

4. Nem értem, hogy azt várják-e tőlünk, hogy szeressük, vagy azt hogy gyűlöljük a menekülteket. A miniszterelnök Posványoson a fehér nőket megerőszakolni igyekvő bevándorlókról beszél, miközben felesége bevándorlók táborait látogatja. A kormány gyűlöletkeltő plakátkampányt finanszíroz, miközben a kancelláriaminiszter köszönetet mond mindenkinek, aki segíti a sok gonddal küszködő menekülteket. Akkor most kinek, minek higgyünk?

5. Nem értem a menekülteket érintő jogszabályok szigorítgatásával párosuló „nem alkalmazunk semmi szigort” politikát. Augusztus elseje óta 15 napos adminisztratív eljárás alapján visszaküldhetők lennének mindazok, akik biztonságosnak minősített országból, vagy akár csak ilyen országon (pl. Szerbián) keresztül menekültek ide. Az elvben már visszaküldhető több mint 10 000 emberből eggyel szemben sem alkalmazták ezt a megalázó szabályt. Ugyancsak augusztus elseje óta őrizetbe vehetők az illegális határátlépők, de a potenciálisan több mint 30 000-ből egyet sem vettek még őrizetbe. A gyakorlat nagyon helyes, de akkor minek kellett az új jogszabály? A déli határunkon épülő új vasfüggönyünk megrongálása szabálysértés; elvileg büntethető és büntetendő cselekmény, amelyért láthatóan senkit sem vonnak felelősségre. Most további szigorítás készül: az ilyen rongálás bűncselekmény lesz. Nem mindegy, hogy szabálysértés vagy bűncselekmény, ha úgysem büntetik?

Nos, nem mindegy. A be nem tartott szigorításokkal való fenyegetés eszkalációja a tétlenkedő, tehetetlen kormány képét vetíti az ország elé, és a „nemzetmentő” cselekvésre uszító demagógiának teremt táptalajt. Orbán Viktor nemrégiben beszélt arról, milyen nagy szüksége lenne az országnak valamire való ellenzékre. Jó dolog lesz ezt a feketeinges dögvész formájában létrehozni?

A szerző közgazdász

*

Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.