Az oktatáspolitikában otthonosan mozgók tudják – ami a PISA-tesztek eredményeiből is jól kiolvasható –, hogy a diákok teljesítménye azokban az országokban kimagasló mindhárom említett területen, ahol megtörtént az alapozó oktatásban a szerkezetváltás, ahol hosszabb idő, általában 5-6 év áll rendelkezésre az alapvető kompetenciák megerősítésére. A nyugat-európai országok többsége ezt az utat járja, de Lengyelországban is ez a gyakorlat. A működő példákat azonban nem lenne szerencsés egy az egyben lemásolni, főképpen a hazai iskolák, a magyar diákok és családok között tapasztalható szociokulturális különbségek miatt. Ne tetézzük tovább a bajt!
Ismereteink szerint a kormányzó párt a 6+3 modellt preferálja. Az egységes általános iskolai képzés minden diák számára ugyanaz lenne a hatodik osztály végéig. Ennek befejezésekor döntenie kellene a tanulónak a további három évre a humán és a természettudományos terület között.
A megnyújtott alapozást tartalmazó különböző modelleket nem csupán az időtöbblet teszi sikeressé. A siker titka olyan pedagógiai, oktatásszervezési elvekben rejlik, amelyek beépítésére már nálunk is történtek kísérletek a bal-liberális kormányzás alatt.
A működő modellek legfőbb jellemzője az esélyegyenlőség, amelynek megvalósulása teljesnek mondható. Hatékonyságuk bizonyított, eredményük a magas hozzáadott értékű, tudásalapú gazdaság. Ami mögött befogadó, nem versenyre, nem kiválasztásra alapozott, szelekciót mellőző iskolák állnak. A tanítás üteme a magyarországinál lazább, ami hozzájárul az oktatási színvonal emelkedéséhez. Kevesebb a tanóra, nincs házi feladat vagy az nem olyan jellegű, mint a hazai gyakorlatban. Nemcsak a diákoknak van lehetőségük, akár szervezett formában is szabadidős programokon részt venni, de a pedagógusoknak is több idejük marad a továbbképzésre, kreatív, innovatív pedagógiai gyakorlat kialakítására. Nincs NAT, nincs uniformizálás, nincs merev tartalmi szabályozás, legfeljebb ajánlott kerettanterv. A diákok különböző ismeretekben való elmélyültségét, a megszerzett kompetenciákat nem feleltetés során, hanem az órákon tanúsított aktivitás alapján értékelik. A tanár feladata segíteni a személyes, önálló tevékenységek kibontakoztatását.
Nincs tanfelügyelő, nincs állandó adminisztrációs kötelezettség, jelentős mértékű az autonómia. A diákok kevésbé stresszesek, így minimálisra csökkenthető a korai iskolaelhagyók száma.
Finnországban a középfokú oktatás moduláris elven működik, nincs tanterv, nincsenek évfolyamok. A diákok maguk állíthatják össze a tantervüket. Az érettségi három szakaszban zajlik, 18 hónapon keresztül, s jogában áll a diáknak egyszer javítani. A kilencosztályos modulban tanító pedagógusok pályára való felkészítése kimagasló. Nincsenek elitiskolák, speciális tartalmú iskolák, az oktatási rendszer szelekciómentes.
Szívesen látnám legalább a dédunokáimat egy ilyen oktatási rendszer diákjaiként.
A kilencosztályos iskolának – önmagában véve – nincsenek hátrányai, vagy ha vannak is, csak minimálisak. Hazai bevezetése azonban kétségtelenül járna bizonyos hátrányokkal. Mindenekelőtt szembe kell néznünk társadalmi elfogadtatásának problémáival: van-e még egy ilyen reformhoz tűrőképességük a szülőknek, a pedagógusoknak és a diákoknak? Pontosan nem tudható, legfeljebb csak megbecsülhető, hogy mennyibe kerülne a rendszer bevezetése és működtetése.
A kilencosztályos iskola éles oktatáspolitikai fordulatot feltételezne. Hozzá kellene látni egy új oktatási törvény társadalmi vitában való megalkotásához. Változtatni kellene az oktatás irányításának mechanizmusán, nem lenne indokolt az állami intézményfenntartó központ működtetése. Át kellene alakítani a pedagógusképzést, meg kellene szüntetni a korai szelekcióban élen járó hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat, meg kellene állapodni az iskolákat működtető egyházakkal.
Vissza kellene állítani az intézményi autonómiát.
Pokorni Zoltán fölvetése óta találgathatjuk, hogy ez is csak egy kommunikációs léggömb, vagy tényleg érdemes komolyan venni. Az mindenesetre teljesen komolytalan állítás, hogy az új rendszert egyéves előkészítés után, már 2016-ban bevezetnék. Az sem utal a szándék komolyságára, hogy éppen most nyúltak bele a középfokú képzésbe, miként az sem, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által e tárgyban összehívott szakmai beszélgetésre el se ment a meghívott köznevelési államtitkár vagy valamelyik kompetens munkatársa.
A szerző szociológus
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
