Minden országban előfordulnak olyan pillanatok, amikor az ellenzék gesztust gyakorol, szolidáris a kormánnyal, támogatja intézkedéseit, ezzel demonstrálva: a nemzet egységes a bajban.
Ez az, ami itt ma szinte elképzelhetetlen. Pintér Sándor például ugye bejelentette, miként szeretnének terrorellenes programjuk keretében e-maileket és bankszámlaszámokat felügyelni. Ám szinte lehetetlen támogatni javaslataikat. Nem csupán azért, amit politikai ellenfeleikkel művelnek jogszabályos szereléseiktől a kopasz hadtest munkába állításáig, hanem azért is, amit a menekültügyben előadnak, ahogyan próbálják összekötni a merényletekkel, ahogyan erejükön felül igyekeznek azt az érzetet kelteni, hogy mind nagyobb a fenyegetettség idehaza is. A megoldás szóba sem kerül, csak háborús társasjáték zajlik. Ennek keretében korábban is próbáltak már extra jogokhoz jutni, kvázi teljhatalmat kapni. Csakhogy az a kormány próbálkozik ezzel, amely amúgy folyvást eltitkol, jogot tipor.
Egy olyan kormány hiába kéri a bizalmat, amely mást sem tett évekig, mint visszaélt a bizalommal. Nem az ellenzékével, azt a tevékenységet ugyanis még becézhetik politikának. Azt viszont már nem, ahogyan a fideszesek a polgárok bizalmával bántak. Hogy titoktörvényeket hoznak, barátokat bíznak meg, és közben azt üzenik nekünk: áldozzuk fel a közösség érdekét az ő érdekükért. Jutalom jár érte. Ezt az árat bármikor megfizetik a hatalmukért. Ám éppen ezért fölösleges várniuk, hogy mások nagy árat fizessenek értük. A közösségért biztosan megtennék, Orbán Viktorért viszont nem teszik.
