Ne a szexen csússzanak el!
A híresztelést, mint a mástól származó értesülés továbbadásának vétkét, nem feltétlenül csak az valósítja meg, aki hamis tényt közöl. „A magánélet azzal is megzavarható, ha valakiről igaz, de a nyilvánosságra nem tartozó híreket publikálnak.” Pataki Árpád, a Kúria bírája és más szakjogászok is megerősítették ezt a Magyar Újságírók Szövetsége etikai bizottságának nemrég megrendezett fórumán.
Ez most azért jutott eszembe, mert figyelem a bulvár és a minőségi sajtó kínlódását a Budapesten meggyilkolt, állítólag prostitúcióból élő lány és egy politikus kiszivárogtatott kapcsolatáról. Az áldozat apja – legalábbis annak mondja magát – egy kormánypárti politikust nevezett meg a közösségi oldalon közzétett posztjában. Lánya, Nancy állítólag nagyon félt ettől az embertől, mondván, neki messze elér a keze. Fogalmunk sincs, igaz-e a történet, de mi változna, ha biztosan tudnánk róla?
A kérdés súlyos, a sajtóetika lényegét érinti. Nevezetesen: milyen igazságok tartoznak ma egy magyar politikusról – legyen az kormánypárti vagy ellenzéki – a nyilvánosságra? A nyilvánosságtól megkímélendő magánélet része-e, ha valaki a konzervatív családi értékek hirdetése mellett tizenéves pornósokkal múlatja az időt?
Közeli nemzetközi példa az életet habzsoló, nőfaló Berlusconi esete, aki a vád szerint üzletszerű szexuális kapcsolatokat folytatott magánpartikon. Tulajdonképpen még olcsón megúszta Olaszországban a kicsapongásait, de azért őt is meghurcolták, megszégyenítették és elítélték.
Előfordulhatna-e ez nálunk? S ha igen, igazságos volna-e, ha éppen egy szexügy sikamlós részein csúszna el egy-egy politikus becsülete, jövője? Van itt annyi más és fontos takargatnivaló, hogy ahhoz képest egy 19 éves lány alkalmi szerelme bocsánatos morális kaland lehet csupán. (Más kérdés persze a gyilkosság, de ezzel senki nem hozza kapcsolatba a politikust, még a bulvárvilágban sem.)
Politikai árnyékain túl az eset a magyar sajtó lehetőségeit is láttatóan ábrázolja. Az még rendben van, hogy a személyiségi jogot nemcsak valótlanságok, hanem tények híresztelésével is meg lehet sérteni. De ki mondja meg az adott közállapotok útvesztőiben, hogy hol a magánélet és a közélet határa? Jobb híján a bíróság, amelynek képviselői maguk is elismerték a már idézett fórumon: a személyiség büntető- és polgárjogi védelme néha indokolatlanul fordul szembe a nyilvánosság szabadságával.
Ez persze nem magyar jelenség. Hanák András és Nehéz-Posony Márton ügyvéd szerint az azonban már hazai sajátosság, ahogy felróhatóságtól függetlenül is sokszor a kommunikációs csatornákat marasztalják el. A politikus tehát több szempontból is biztonságban van, és gyaníthatóan mindaddig ebben a helyzetben is marad, amíg valamelyik párt nem akarja odadobni a köznép elé, menteni a menthetőt.
