Tény, hogy a kormánynak sok mindennel van szerencséje – hiánylefaragásban kétségtelenül jobban teljesített. Az ár persze magas (különadók címén fizetjük), de kár volna ezen fanyalogni: a deficit alacsony, és tartósan az. Annyira kicsi, hogy abba még bőven belefért volna a takarékszövetkezetek államosítás utáni – és a voltaképpeni eladás előtti – megsegítése is. Az EU azonban – újabb gazdaságdiplomáciai siker vagy óriási szerencse, esetleg isteni közbeavatkozás – elfogadni látszik a javasolt elszámolást. E szerint a takarékok feltőkésítése nem állami kiadás, ennek következtében az elszámolás szerint a hiány alacsony, az adósság meg csökken. Utóbbi persze némi bűvészkedés árán – de ki emlékszik majd néhány hónap múlva, hogyan érték el a mutatók javulását, ha egyszer megcsinálták.
Vargának tegnap kisütött a nap, és ünnepelt, ilyenkor pedig érthető módon nem foglalkozik olyan apróságokkal az ember, hogy miért ennyire kedvező a folyó fizetési mérleg alakulása. Mert az csak első ránézésre szép. Csak Matolcsy György mondaná el szépen felsorolva, összefüggéstelenül a kedvező számokat – Varga Mihály soha. Ő látja az árnyékokat is.
A szép számok és a sokasodó átadások között az összefüggést valójában Brüsszel jelenti: azért ekkora a többlet a fizetési mérlegben, mert a beruházásokat az unió (vagyis a beáramló tőke) finanszírozza. A magánszektor – Matolcsy hitelprogramja ellenére – nem igazán fektet be (a beruházási ráta a túladóztatás miatt is alacsony). Aligha lehet tartós tehát az a növekedés, amely ezekre a tényezőkre alapoz.
A jó idő kedvez az építőipari munkáknak, ahogyan a határidő is – a Várkert Bazárt csütörtökön adják át, és ugyan semminek semmi köze a választáshoz, de azért nem lepődnék meg, ha az I. kerületi GDP kategóriákkal lenne magasabb az első negyedévben.
Mindenesetre annyi embert harminc éve nem láttam a Lánchíd utcában, mint az elmúlt napokban.
