Nehéz lehet létesítményt avatni. Össze kell szedni minden szépet és jót az újszülöttről, akár gyász esetén az elmenőkről. Az előbbi esetében azonban új divat kezd meghonosodni, a helyszín hirtelen fölmagasztosul, túlnő önmagán, az alkalom lehetőséget kínál arra, hogy a konkrét beruházás csupán kiindulópontja legyen a nagyzolásnak: Magyarország a világ, a földrész, de legalábbis a régió nagyhatalma lesz az adott profilban, témában.
Ez nyilván a leszakadásellenes hangvétel hatásos fordulata, lépten-nyomon beleütközik az ember. Néhány napja Szijjártó Péter külgazdasági miniszter egy víztechnológiai kutatóközpont avatóján Nagykanizsán ragadtatta el magát. Szerinte a felhalmozott szaktudás, tapasztalatok és hagyományok predesztinálnak minket arra, hogy a világ víziparának egyik vezető országa legyünk.
Bős–Nagymarossal élcelődni még ma sem ajánlatos, de az leszögezhető, hogy a rendszerváltás idején az úgynevezett vízügyi lobbi több mint szálka volt a politikusok szemében, s megszenvedték ezt a magas színvonalon működő vízügyi igazgatóságok, de még a szakmérnöki képzés is. Értékes természeti kincsünk a víz, termál- és gyógyvízben szintén gazdagok vagyunk, ám sem a gyógyászatban, sem a turizmusban nem hozott ez világsikert, ahogy a kormányfő fogorvosának nevével fémjelzett, külföldieket vonzó fogászati támogatás sem sokszoros állami bevételt.
