galéria megtekintése

Muttihiány

6 komment

Tamás Pál

Maradt két, két és fél év. Ezalatt kellene megtanulni, hogyan húzzuk ki magunkat a mocsárból Münchhausen-­technikával, miközben ha lassan is, de azért tovább süllyedünk. A stratégiai építkezés kezdetéhez azért elvben talán ez az idő elég lehet. A progresszista oldal azonban egyelőre nem találja a fogást ellenfelén. Szinte még semmit sem gondolt át. Az utolsó évek mentő ötletei – politikusoknak a sajtóban kikényszerített összekapaszkodása, a civilek mint új erő megjelenése – nem igazán működtek. Az újabb kísérletek keretében bizonyára át kellene fogalmazni a társadalomkritikát is. Ami egyébként átfogó formájában nálunk szinte teljesen kihalt.

Bajaink között újra felfedezzük a kurrens európai alternatív étrendet: a cinizmust (Sloterdijk), az atomizáltságot (Houllebecq) és Slavoj Zizek posztpolitikáját. Azt hisszük, hogy minden a legújabban terjedő magyar mételyből következik, holott az európai közértelmiségiek aktuális nemzedéke nem Orbánnal és az új alaptörvényünkkel foglalkozik. Tehát nem biztos, hogy minden, az általuk leírtakhoz hasonló bajunk a Fidesz rendszeréből következik, s egy kormányváltással automatikusan kezelhetővé válik.

A rendszeres ­társadalomkritika a mai független vélemények közül eltűnt vagy másodlagossá vált. A progresszív nyilvánosság nyelvében azt olyan Orbán-kritika váltotta fel, amelyben a miniszterelnök és rendszere közvetlenül, áttételek nélkül, automatikusan minden megfigyelhető rossz okává vált. Akkor is, ha köze nem volt Orbánékhoz.

A kormány persze megkísérelt minden esetleges eredményt, javulást magának tulajdonítani, és Orbán befolyását a valóságosnál erősebbnek jelezte. De hát a kormánypropaganda már csak ilyen. Azonban a progresszív kritika nem is próbálkozott vele, hogy ezt a torzképet a valósághoz igazítsa. Egyszerűen átfestette „Orbán, a megmentő” szentképét „Orbán, a gonosz varázsló” rémképévé. Ez, ha lehetséges, még a szentképnél is nagyobbra sikerült, és máig az ellenzéki oldal legfőbb fegyvere. Hozzányúlni nem lehet, aki ilyesmivel komolyabban próbálkozna, az az ellenzéki nyilvánosságból kiszorítaná önmagát.

 

Ezzel még együtt lehetne valahogyan élni, ha ez az eszköz működne, vagyis a legkeményebb ellenzéki törzsszavazókon kívül bárkit is megmozgatna ez a rémkép. De hát a többség láthatólag fütyül rá, és csak azt veszi le, hogy lám, a miniszterelnök mekkora ember, ha még az ellenfelei (ellenségei) is így félnek tőle.

Marabu
Marabu

Egy ideig a progresszistáknak ezt a kommunikációs kudarcát elfedte, hogy az ellenzéki médiát vásárló-néző-hallgató támogatói magnak tetszett ez az Orbán-ördög kép, és őket esetenként valamennyire még mozgósította is. De ma már nem. Ezt a képet már ők is unják. Már alig jönnek, amikor azzal toborozzák őket. De hát senki nem mer kiugrani ebből a negatív kultuszból, az ördögűzés begyakorolt ceremóniáiból, és beleugrani egy egészen más kommunikációs gyakorlatba.

Nyilvánvalóan újra kellene tanulni a konkrét pontokra kihegyezett, minden részletében erőteljesen védhető kritikát. E nélkül nehéz lenne visszaszerezni bármilyen Orbántól független politikai erő becsületét. Persze a nem elég szenvedélyes bírálatot a mai médiafogyasztó nem érti. Neki indulatai vannak, és azokat szeretné saját hőseiben is viszontlátni. Ha őt leterelték kutyába, legyen olyan a kritika is. De hát közben mégis emelkedik az iskolázottság, még akkor is, ha a frissen oklevelet, érettségit szerzők nyelve már nem hasonlít az idősebbekére. Az észérvek fogyasztóinak tábora lassan, de bővül. Hozzájuk szólhatnak az új (egyelőre ellenzéki) politikusok, ha a hiteles szakkritikát meg tudják jeleníteni.

S közben el kellene kezdeni keresni egy miniszterelnöknő-jelöltet. Nem hiszem, hogy skandinávok lennénk, nem kedvelem a szakértelemmel szembeállított feminista kvótákat, nincs itthonra tuti, titkos tippem. Nincs könnyen felépíthető nőpolitikus ideálom.

De senki sem mer vitatkozni a magyar közéletről szóló egyik legáltalánosabb közhellyel, az állítólag mindent átható macsóizmuséval. Merthogy a fogyasztó szintjén, a társadalomban s a hétköznapokban már évtizedek óta nem annyira átütő, nem annyira mindent és mindenkit maga alá gyűrő tulajdonságunk ez, mint ahogyan azt az aktuá­lis politikusszerepekből le szokták vezetni. Még akkor is így van ez, ha a magyar vidéken még a miniszterelnök nem tehetségtelenül alkalmazott macsó beszédmódja hatásosnak tűnik. Másolja is őt lényegében mindenki, nemcsak politikai alattvalói, hanem az ellenzék is.

Határozottan ellenjavallt egy ilyen macsóval szemben macsó kihívót szembeállítani. S különben sem sikerülne ilyenből igazán jót találni. Gyurcsányban vannak képességek, de azt már látjuk, hogy mekkora lehetne a piaca 2018-ban a 2000-es évek retrójának.

Tehát nincs más hátra, mint a macsó narratíva helyett valami radikálisan mást ajánlani. Mondjuk, egy igazi politikusnőt. Olyat, aki társadalmi érzékenységével hódít. Látjuk, hogy a muttiszerepnek Közép-Európában van piaca.

Nem vagyok elszántan germanofil, és nem a „négymillió magyar szegény” Teréz anyáját keresem. Azzal esetleg összejönne egy boldoggá avatható közép-európai, de miniszterelnök biztosan nem. Az irgalmasok védencei nem politizálnak, s még kevésbé választanak. A középosztályt az ilyen „kegyes szövegek” még világi változataikban is elidegenítik, sőt ami rosszabb, idegesítik. S most éppen a városi középosztály anyátlanodik el. Épp most sokan lennének, akik nem idegenkednének valamilyen politikai neomatriarchátustól.

Alapvető igazságossághiányról van itt szó, amit a mai macsó politikai nyelven érzékletesen előadni nem lehet. Tehát kellenének helyek, nyelvek, vezetők, akik úgy kínálják a védelmet, hogy nem kérnek érte feltétlenül viszontszolgáltatásokat, és közben nem érzi magát megalázva az, aki kapott valamit. A ma működő macsókról nehéz elhinni, hogy – a legszűkebb családjukon kívül – szeretnének valakit. A polgár meg titokban vágyik rá, hogy „azok ott fent” őt legalább valamennyire szeressék. A muttihiány általános. Egy muttival sok mindenki behelyettesítené jelenlegi hősét.

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.