galéria megtekintése

Működnek

4 komment

A szerk.

Magyarország állam a pártban. Ezt üzeni, amit a kormány művel „A magyar reformok működnek” reklámszlogennel.

A többszörös tréfavilágbajnok mondást a kabinet, ugye, ingyen odaadta a Fidesznek, hogy használja, miközben előtte 600 milliót fizetett a kabaréterméket kitermelő kampányért. Ha pedig egy párt ellenszolgáltatás nélkül megkapja, abból az következik, minden parlamenti pártnak hasonló áron kell megkapnia. Ezt gondolta Juhász Péter és az Együtt is, ám a Miniszterelnöki Kabinetiroda elhajtotta a kérőket. Az indoklás szerint a kormány attól tart, hogy az Együtt nemzetietlen módon, esetleg jó erkölcsbe ütközően használná a szlogent. A válasz azt nem rögzíti, miként lehetne valami erkölcstelenebb annál, mint ahogy a kormány eljár. És most nem arról beszélünk, igaz-e bármi abból, amit a mondás állít, mert ez még akár lehetne is politikai vita tárgya.

Ám az nem, hogy a közpénzt tilos magánosítani. A kormány viszont a magyar emberek pénzéből vásárolt valamit, az árut pedig odaadta a Fidesznek. Hogy ezek után nemzetieznek, az olyan, mintha Felcsút írna petíciót azért, hogy garantálják neki az esélyegyenlőséget a faluk versenyében, mivel kitaszítottnak érzi magát. Amit ugyanis a Fidesz ebben az ügyben tesz, az szemben áll mindennel, ami nemzeti és erkölcsös.

 

De egy tekintetben azért igazuk van: a magyar reformok működnek. Hiszen sikerült elérni, hogy Magyarország egy állam legyen a pártban. Hogy ne létezzen semmi, ami fontosabb  a pártnál. Hogy ne maradjon itt norma, elv, szabály, törvény.

Csak a Fidesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.