galéria megtekintése

MTV-mulató

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 13. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Öngyilkos lett Robin Williams. Kedden nem volt olyan komolyan vehető tartalomszolgáltató, amely nem számolt be a zseniális amerikai színész életének tragikus végéről. Olyan felfoghatatlan mennyiségű állami pénzzel stafírozott kabaréintézmény persze akadt, amelynek híradójába első körben nem fért be az információ. Aligha meglepő, hogy épp az a hozzáértéstől szorgos munkával mentesített MTV döntött a hallgatás mellett, amely Bajor Imre haláláról sem tájékoztatta a vonatkozó műsorban a közönséget. Akkor azzal indokolt a nívó alatti közéleti mulatóvá mutált egykor volt közszolgálati szervezet, hogy a művész nem volt Kossuth-díjas.

Ez elmondható Robin Williamsről is, ám az MTVA a Hír24 kérdésére ezúttal alternatív magyarázattal állt elő. Az illetékesek így indokolták a dermesztő szakmai hibát: egy sztár öngyilkossága – szakértők szerint – könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el, így a Híradó csak akkor foglalkozik az üggyel, ha megfelelően tudja keretezni, így például pszichológus is beszél az anyagban. E prevenciós eljárás talán segíthet megelőzni az öngyilkossági hullámot.

A közlemény egyúttal óvatosan kioktatja a nemzetközi nyilvánosság lényegében összes szereplőjét, amikor jelzi, hogy több körültekintést igényelne az ügykezelés. Ideje volt, hogy a retusálásban érdemeket szerző csatorna magyarázza el a BBC-nek vagy a CNN-nek, hogy mit és hogyan.

 

Ám figyelemre méltó az MTVA társadalom iránti felelősségérzetének alkalmi erősödése is. Érdekes, hogy amikor felkészült kollégáik nem vettek észre egy több tízezres tüntetést az Opera előtt, nem tartottak attól, hogy figyelmetlen autósok ugyanígy járnak el, s véletlenül a tömegbe hajtanak.

A pozitív híreknél még kevesebb elővigyázatosság szorul a szerkesztőkbe, azaz nem remeg meg a gyomruk, hogy esetleg valaki stadionépítésbe kezd, ha azt látja, hogy a miniszterelnök olykor átad egy szürreális létesítményt a kertje végében. Mi több, akkor sem marja kétely e szakembereket, amikor a kormányról szóló diadalmas jelentéseket közlik, mintha kormányszóvivővé alakult volna egy komplett tévés társaság. Akkor sem jönnek zavarba, ha sorban szervezik ki cégeknek a tartalomgyártást, s fizetnek milliókat olyan produkciókért, amelyekért csak akkor lenne indokolt pengetni, ha ígéretet kapnának rá, hogy azok cserébe soha sehol nem kerülnek képernyőre. Sorolhatnánk sokáig a dilemmákat, ám ennek a tevékenységnek kevés az értelme egy olyan társaság rongálási munkásságának apropóján, amely minimális érdeklődést sem tanúsít az igazság iránt, de legalább olyan stílusban kommunikál, mint radikális kannibál, ha a 100 legjobb gombapörköltrecept című könyvet kapja karácsonyra.

Pedig illene szerényebbnek lenni, ha már csupán annyira tellett, hogy a közösség pénzéből megalkossák a kortárs televíziózás karikatúráját, amelyen még csak elmosolyodni sem lehet.

Mert a szolgalelkűséggel ötvözött nem tudás nem vicces.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.