Az elmúlt két évtizedben sok cikkben heveskedtem, hogy legyünk bátrak rendes tandíjrendszert bevezetni, még ha tüntetnek is ellene az egyetemi autonómiára hivatkozva. Hogy van akkor képem – mert van – az egyetemi autonómia lelkes hívének mutatkozni? Hát, hogy is? Az egyetemi autonómia nagyon fontos, de nem lehet pontosan rögzíteni, hogy micsoda. A tartalma változékony és bizonytalan.
A középkor első számú egyeteme, a Sorbonne elítélhette és ki is végezhette a polgárait.Mert olyan autonóm volt. Professzori kara Jeanne D’Arc megégetését alátámasztó teológiai szakvéleményt adott, amikor azt igényelte a hatalom, két évtizeddel később meg a rehabilitációját szolgálót, amikor azt igényelte. Ennyire volt a hatalomtól független. A rendi autonómia nem támpont. Amúgy is megrendült minden korábbi támpont, amióta a felsőoktatás eltömegesedett, az élenjáró országokban befogadja egy-egy korosztály harmadát-felét-többségét, elviszi a kincstárból a GDP egy-másfél százalékát, szinte már közszolgáltatásnak kell tekinteni.
Az állam felelős a felsőoktatásba öntött közpénzért, a hozzáférés méltányos szabályozásáért, a társadalmi különbségek, a mobilitási lehetőségek mértékéért, a diplomák minőségéért, hiszen azok hatósági felhatalmazást jelentenek tanításra, gyógyításra, bíráskodásra stb. Az állam minderre hivatkozhat, ha ki akarja pusztítani az egyetemből a szabadságot, ami a lényege.