galéria megtekintése

Mozgó támpont

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 25. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Az elmúlt két évtizedben sok cikkben heveskedtem, hogy legyünk bátrak rendes tandíjrendszert bevezetni, még ha tüntetnek is ellene az egyetemi autonómiára hivatkozva. Hogy van akkor képem – mert van – az egyetemi autonómia lelkes hívének mutatkozni? Hát, hogy is? Az egyetemi autonómia nagyon fontos, de nem lehet pontosan rögzíteni, hogy micsoda. A tartalma változékony és bizonytalan.

A középkor első számú egyeteme, a Sorbonne elítélhette és ki is végezhette a polgárait.Mert olyan autonóm volt. Professzori kara Jeanne D’Arc megégetését alátámasztó teológiai szakvéleményt adott, amikor azt igényelte a hatalom, két évtizeddel később meg a rehabilitációját szolgálót, amikor azt igényelte. Ennyire volt a hatalomtól független. A rendi autonómia nem támpont. Amúgy is megrendült minden korábbi támpont, amióta a felsőoktatás eltömegesedett, az élenjáró országokban befogadja egy-egy korosztály harmadát-felét-többségét, elviszi a kincstárból a GDP egy-másfél százalékát, szinte már közszolgáltatásnak kell tekinteni.

Az állam felelős a felsőoktatásba öntött közpénzért, a hozzáférés méltányos szabályozásáért, a társadalmi különbségek, a mobilitási lehetőségek mértékéért, a diplomák minőségéért, hiszen azok hatósági felhatalmazást jelentenek tanításra, gyógyításra, bíráskodásra stb. Az állam minderre hivatkozhat, ha ki akarja pusztítani az egyetemből a szabadságot, ami a lényege.

 

Az egyetemnek egyszerre létfeltétele az autonómia és annak korlátozhatósága. Alkotmánybírósági ítéletek itthon, a bolognai Magna Charta Universitatum és más dokumentumok a nagyvilágban keresik az egyensúlyt az állami felelősség és az egyetemi autonómia között, valahogy úgy, hogy az állam meghatározza a keretfeltételeket, fellép bizonyos hatékonysági és minőségi követelményekkel, s ezen korlátokon belül az egyetem megszervezi önmagát, gazdaságilag, szervezetileg nagymértékben önálló, vezetői és irányító testületei megválasztásában döntő szerepe van, az oktatás és a kutatás szabadsága uralkodik a falai között.

Az egyetem nem annyi, amennyit az állam (és a piac) a jelenben értékelni tud, hanem a jövő szülőhelye. Az öntörvényű tudásé, a problémaérzékeny, kritikai és teremtő gondolkodásé, amelyből a jövő épül. Ami túl van azon, amit egy kormány a jelenből beláthat. A távlatos kormánypolitika kerülhet mindenféle hatásköri és tartalmi vitába az egyetemekkel, ez óhatatlan, de úgy, mint nagykorú diák gyerekével a jó szülő, aki az anyagi és egyéb felelősségével tisztában van, de tiszteli gyereke nagykorúságát, személyiségét, törekvéseit, és tudja, hogy olyan jövőre készül, ami a szülein túl van.

Az a hatalom, amely önmagát, a jelent akarja a jövőbe belebetonozni, retteg az általa uralhatatlan haladástól, retteg az egyetemtől. Megfelezi a felsőoktatásra szánt pénzt, az egyetemekre rászabadítja helytartóit, behódoló különalkukba kényszeríti és bornírt tervgazdálkodó logikával csonkolja őket. Ameddig hagyjuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.