A referendum minden más következménye egyelőre beláthatatlan. Nagy-Britannia 1973-ban csatlakozott a közös európai projekthez, és azóta ezer szállal kötötte össze magát a kontinenssel. A polgárok, a munkaerő, az árucikkek és a tőke szabad mozgására épül az ő gazdaságuk is, részben épp ez emeli Londont Európa nagyon kevés valódi globális jelentőségű városa közé, emiatt lehetnek egyetemeik a világ legjobbjai között, és ez mentette meg gazdaságát, amikor pár évtizede összeomlott a helyi nehézipar.
A csütörtöki referendumon többen gondolták úgy, hogy ellenszenvük kimutatása felszabadítóbb, mint annak belátása, hogy az Unió már elválaszthatatlan része annak, amit az angol életmódnak tartanak. Most, hogy eldobták, fogják megérezni, mit jelent az EU számukra. És Brüsszel helyesen teszi, ha kemény marad. Ha London továbbra is hozzá akar férni az Unióból ahhoz, ami gazdasága érdeke, akkor a vágyott fényes elszigetelődéséből fel kell adnia mindent, amiért érdemes lehetett kilépni. Norvégia és Svájc ismeri, milyen az, amikor Brüsszel diktálja a „kint is vagyok, bent is vagyok” feltételeit.
Nem feltétlenül az szolgálja a demokráciát, ha egy látszólag egyszerű, valójában végtelenül bonyolult és megosztó kérdésben a népre hagyják választott vezetőik, hogy egymás és a köztük élők sorsába közvetlenül beleavatkozzanak. És közben tétlenül szemlélik, hogy egy ország az erőszak határáig jut el. Lehet szidni, utálni Brüsszelt, de ott minden nehezen kivívott kompromisszumok alapján működik. Nemzetek szolgáltatják egymásnak a fékek és ellensúlyok rendszerét, cserébe megosztják egymással a jogokat. A britek ebből szálltak ki. Nem vesznek többet részt az Unió döntéshozatalában, de ha Európával továbbra is kereskedni akarnak, el kell fogadniuk, hogy az uborka megengedett görbületét nekik is előírják, és nem határozhatják meg egyoldalúan, kit akarnak beengedni az országukba és kit nem.
Most elkezdődik a válóper, és az erőviszonyok alapján diktálhatják a felek a feltételeket. Ők hatvanmillióan vannak, már ha nem veszítik el döntésükkel hamarosan a skótokat és északíreket. Mi nélkülük 450 millióan vagyunk. A kontinensszerte utált Brüsszel legalábbis így áll hozzá: mindannyiunk nevében tárgyal. Ez minket, magyarokat véd Nagy-Britannián belül és azon kívül. A britek első felindulásukban felrúgták eddigi életüket, mi viszont így láthatjuk, mennyire jó dolgunk van odabent.
