Várva várt történelmi lehetőség volt az európai uniós csatlakozás is. A beérkezés momentuma. Nem hiszem, hogy bárki komolyan hitte, egyik napról a másikra nyugati életszínvonal lesz Magyarországon. Ám azt joggal hitték és várták az emberek, hogy fokozatosan egyre jobban élhetnek. A politikai osztály felmérhetetlen felelőssége, hogy az országba áramló uniós támogatásokat miként használta fel, csökkentek-e az esélykülönbségek, növekedtek-e a tudás elérésének lehetőségei, kinyíltak-e a mobilitás csatornái? Okunk van az önkritikára. Ma már Közép-Európához képest is kezdünk lemaradni. Ami pedig jelenleg zajlik, az a politikai képmutatás diadala: unióellenes plakátok alatt uniós pénzekből tömik a zsebüket az Orbán-rendszer klientúrájának tagjai. A társadalmi egyenlőtlenségek radikális csökkentésének, a hátrányos helyzetű térségek felzárkózásának, az ország versenyképessé tételének egyedülálló lehetősége megy el mellettünk, ha ezt továbbra is hagyjuk.
A demokrácia és a tekintélyelvűség, a szolidaritás és az elnyomás, a korlátlan piac és az állami irányítás küzdelmében Magyarország csatatér. Az ország a rendszerváltás után elbizonytalanodott. 2010-ben aztán nem a rendszerváltó elvek felülvizsgálatára és korrekciójára került sor, hanem a leváltásukra. Nem „egyszerűen" az állami szintre emelt korrupció, a pöffeszkedés, az arrogancia korát éljük. Nem csak egy romlott elit uralmát nyögjük. A helyzet ennél súlyosabb. A tehetség és a képességek helyett a politikai kapcsolatokon és dörgölőzésen múlik az előrejutás és az érvényesülés. Orbán Viktor határozott céllal épít ilyen rendszert. Ismeri a világban zajló politikai vitákat, és állást foglalt. Tekintélyelvűség, gyűlöletszítás, külpolitikai nyitás a diktatúrák felé, államosítás, egyidejűleg az állam pártosítása. Ezek az ő válaszai.
E politikai képlet társadalmi eredménye az elnyomás. Sakkban tartott közalkalmazottak és közmunkások, megzsarolt vállalkozók, kizsákmányolt és agyonadóztatott kis keresetű munkavállalók, a segélyért egzecíroztatott szegények, szegregált cigányság, hálapénztől és kapcsolati hálótól függő egészségügyi ellátás, drámaian eltérő várható élettartam lakóhely és szociális helyzet szerint, több mint négymillió létminimum alatt tengődő ember. Orbán többször is nyíltan kimondta: itt aztán nem lesz jóléti állam. Hat év után bízvást elhihetjük neki. Ő nem felemelni akarja az országot, hanem kizárólag hatalmi céljai vannak vele.
Miközben a Fidesz a tekintélyelvűség és az elnyomás irányába manőverezi az országot, az elmúlt évek demokratikus ellenzéki vitái valami egész másról, az összefogásról szóltak. Híve vagyok a szövetségkötésnek, együttműködésnek, Szeged polgármestereként is sok jó tapasztalatot szereztem ebben. De azt is megtanultam, hogy szövetséget kötni csak azok tudnak, akiknek határozott céljuk van.
Az még nem cél, hogy Orbánt le kell váltani. Persze, hogy le kell váltani, de ez a startmező, ahonnan valamerre el kell mozdulnunk. Orbán útján nem haladhatunk tovább. És nem kezdhetjük elölről a rendszerváltást sem. Nem lehet újrakezdeni. Újat kell kezdeni.
Orbán Viktornak óriási politikai erőt ad az, hogy tudja, mit akar. Ameddig a baloldalnak nincs kiforrott saját válasza a jövőről, addig az emberek nem lesznek kíváncsiak rá. Márpedig az nem politika, hogy bár nem tudjuk, mit kell tenni, de azért fogjunk össze. Azzal nem haladunk előre, hogy egy lefulladt autó volánjához négyen-öten is odaülünk. A huzakodás és a rituális egyezkedés váltogatása pótcselekvés. Ezzel nem megnyitjuk a kapukat, hanem bezárjuk. Holott mára létrejött az elégedetlenek társadalmi többsége a Fidesszel szemben. Ám az Orbán-rezsimet leváltani kívánó választópolgároknak a fele velünk, a baloldali, demokratikus pártokkal is elégedetlen. Nem tetszik nekik a múltunk, és nem hisznek a jövőnkben. A szüntelenül zajló ellenzéki körmagyar ezen a helyzeten csak ront, mert időt és teret rabol el a valódi politizálástól. Ami azzal kezdődik, hogy világossá tesszük, kik vagyunk és mit akarunk megvalósítani. Nem a 2010 előtti kormányzás logikáját, stílusát, módszereit akarjuk visszahozni.
A baloldal határozottan a demokrácia mellett foglal állást. Az alkotmányosság, a hatalommegosztás, a szabadságjogok érvényesülése teremt politikai otthont mindannyiunk számára. De jóval többre van szükség az alkotmányos restaurációnál, a '89–90-es állapotok helyreállításánál. Erős civil szféra, erős szakszervezetek szükségesek ahhoz, hogy a társadalom erőre kapjon, hangja hallhatóvá váljon. Olyan baloldali kormányra van szükség, amelynek napi gyakorlata, törvényben rögzített kötelessége az érdekegyeztetés, az érintettek bevonása a döntésekbe, valamint a folyamatos átláthatóság biztosítása. Olyan baloldali közösséget kell teremtenünk, ahol magától értetődő, hogy a pártprogram a társadalmi partnerek bevonásával, a velük folyatott viták során, egyenlő felek közötti megegyezéssel születik meg. Jobb, stabilabb, bizalommal övezett döntésekhez vezet az ilyen politizálás, mint egymás kijátszása vagy legyőzése.
A társadalmi krízisre a baloldal válasza a szolidaritás. Ez fejeződik ki a progresszív adórendszerben: kinek-kinek a teherbírása szerint kell hozzájárulnia a közös feladatokhoz. A fejéről a talpára kell állítanunk a közteherviselést, vagyis a jómódúak kedvezményeit és a rosszul keresők súlyos adóterheit egyaránt csökkenteni kell. Kormányra jutva folytatjuk a bérharcot. Az a minimum, hogy a munkabérből meg lehessen élni, egyúttal ez a legtisztességesebb és leghatékonyabb ösztönzés a munkára. A tisztességes bérből levont járulékok után a nyugdíj is magasabb lesz. Azok számára, akik az elmúlt évtizedek súlyos foglalkoztatási válságának áldozatává váltak, tartósan munkanélküliek lettek, rosszul fizetett munkákat végeztek, meg kell fontolnunk az alapnyugdíj bevezetését, amit „népnyugdíjként" az MSZP 1994-ben már programjában képviselt. Akik pedig most vannak nehéz helyzetben, azoknak a megalázó segély helyett a garantált minimumjövedelmet vezethetjük be, ami állhat akár több elemből is, vagyis több juthat azoknak, akik oktatásban, képzésben vesznek részt.
Ehhez kapcsolódik a harmadik sarokpont, a felelősségvállaló állam. Az állampolgárnak legyen jogosultsága arra, hogy legalább egy alsó korlát védje a teljes lecsúszástól. Emellett pedig legyen olyan közszolgáltatási rendszer – az oktatási, foglalkoztatási, szociális szolgáltatások összefüggő mechanizmusa –, ami a feljebb lépést is lehetővé teszi mindenkinek, a legrosszabb helyzetben lévőknek is. Az államnak tehát aktív szerepet szánunk az egyenlőtlenségek csökkentése és a társadalmi mobilitás növelése érdekében. Erős és innovatív beavatkozásra van szükség a szociális olló összezárásához. Az állam csökkentse a piaci egyenlőtlenségeket, egyúttal segítse a hátrányos helyzetből indulók piaci érvényesülését, boldogulását. Ezek az ország legfontosabb ügyei. Nekünk pedig kormányra jutva politikai hovatartozástól függetlenül kell majd képviselnünk az egész nemzetet.
Ha közösen így rendezzük be Magyarországot, akkor az nyugodtabb, békésebb, szabadabb, igazságosabb, gazdagabb hely lesz. Sokkal jobb lesz itt élni. A jó élethez való jogért küzdünk. Erre készülünk, ennek érdekében keressük a szövetségkötés lehetőségeit a társadalom szereplőivel. Óriási a felelősségünk.
Most dől el a jövőnk. Rajtunk áll, hogy ez a jövő ne csak megtörténjen velünk, hanem mi alakítsuk.
Az nem politika, hogy bár nem tudjuk, mit kell tenni, de azért fogjunk össze. Azzal nem haladunk előre, hogy egy lefulladt autó volánjához négyen-öten is odaülünk.
Botka László polgármester,
az MSZP Országos Választmánya elnöke
