Nem tudom, nevessek vagy sírjak – mondta a gerelyhajító Vera Rebrik, aki a Krím megszállása után adta fel ukrán állampolgárságát és vette fel az oroszt. Most rá is érvényes a Nemzetközi Sportdöntőbíróság határozata, nem indulhat Rióban. Mivel vannak saját emlékeink, pontosan tudjuk, milyen szörnyű a sportolóknak lemaradni arról a versenyről, amelyre talán egész életükben készültek. Ki tudja, négy év múlva lesz-e alkalmuk bizonyítani tehetségüket? Lesz köztük, aki kiöregszik, megsérül vagy nem tud még egyszer csúcsformába kerülni, jönnek nála jobbak. Az olimpiai részvételt – nem beszélve egy éremről – semmi nem pótolhatja. Mély szimpátiával gondolunk hát azokra az orosz versenyzőkre, akiket most mások miatt sújt a büntetés. Arról a néhány orosz sportolóról, aki „semlegesként" mégis rajthoz állhat, mindenkinek újra és újra eszébe fog jutni ez az egész rémes történet.
A nemzetközi sport világa tehetetlen, amikor nem egy-egy versenyző, hanem egy állam dönt úgy, hogy csalni fog. Egész sportágakra nehezedik gyanú, miközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elkeseredetten harcol az egyre szkeptikusabb nézőkért és a szponzorokért. Mindig, de ebben a helyzetben különösen elfogadhatatlan, hogy direkt erre létesült állami struktúrák, titkosszolgálatok hamisítsák meg a doppingvizsgálatokat. Az orosz doppinglabor Amerikába szökött vezetőjét otthon most árulónak tartják, ami valójában önleleplező. Állításait ugyanis nem nagyon próbálják cáfolni. Két, különös módon éppen a botrány kirobbanásakor meghalt kollégája pedig már sem pró, sem kontra nem tud hozzászólni a kérdéshez.
Az oroszok politikai üldöztetésről beszélnek. Szerintük már megint szándékosan rossz hírüket keltik, megalázzák őket, a Nyugat már megint vissza akarja őket szorítani. Ahogy az orosz külügyi szóvivő fogalmazott, Amerika egyeduralomra tör a sportban, el akarja szigetelni Oroszországot és csökkenteni akarja Putyin elnök hazai népszerűségét. Nyomják Krahácsot.
