galéria megtekintése

Mocskos játszma

13 komment


Rab László

Alakul a kopaszbalhé: a Kúria kimondta, hogy bűncselekmény történt az Országos Választási Iroda előterében, a szocialista Nyakó Istvánt akadályozták népszavazási kezdeményezése benyújtásakor, Erdősi Lászlóné ezért tudta megelőzni. Az ügy, melynek megvan a jogi, politikai metszete, begyűrűzött Herceghalomra is, ahol Erdősi László polgármester kamerák kereszttüzében motyogva sem mondott le a felesége általános megütközést keltett népszavazási ügyére való tekintettel sem.

Valaki megkérdezte, hogy ha már annyira borzasztóan okos vagyok, mit tennék azért, hogy megnyugtatóan rendeződjön ez az ügy. Azt feleltem, hogy először is a Chaplin-korabeli időbélyegzőt kihajítanám a kukába. 2016-ban, amikor már a gázszámlát is a konyhaasztalnál ülve fizetjük be a neten, nem lehet ilyen vacakságot a demokrácia szolgálatába állítani, vigyék a francba. Az is húzzon el, aki ezt a baromságot az elsőségről kitalálta. Ha az állampolgár akar valamit, azt minden különösebb gond nélkül nyújthassa be, később pedig mondják meg neki, hogy amit akar, lehet-e. Slussz. Ahelyett, hogy az ország idióta szabályokról legyen kénytelen hetek óta vitázni, volna számtalan sokkal egyszerűbb megoldás. Még talán Orbán Viktort is meg lehetne győzni arról, hogy a cserépszavazás ideje elmúlt.

Amerikai rokonok kérdezték különben, hogy mi a baj Magyarországon a kopaszsággal. Merthogy olvasták, látták a híreket, és hozzánk hasonlóan felkapták a fejüket a hazafiakra, akik hajnaltól a kora déli órákig sorban álltak (ócska trükkel dossziét szorongatva) az időbélyegző előtt. Nekiálltam elmagyarázni, hogy mi ez az egész, de belesültem. A történet ugyanis elmagyarázhatatlan. Van egy idősödő asszony, van a nép egy része, amelyik nem akarja, hogy zárva legyenek vasárnap a boltok, vannak aztán a kopaszok, van az MSZP, van az a stempliizé, mert az győz, aki elsőként dugja alá a papírját, van a választási bizottság, melynek tagjait a főpárt delegálja, van a törvény meg van a Kúria – de mindösszesen van egy ország, melynek polgárait arra kényszerítik, hogy részt vegyenek az idegeikkel az őrületben. És mi a vége? Az, hogy minden különösen haszon vagy tanulság nélkül kurjongatunk, mert szeretnénk magunkat újra megtalálni egy feltételezett demokratikus párbeszédben.
De ez a mocskos játszma is azt bizonyítja, hogy ebben éppen akadályoztatva vagyunk és nem csak kopaszok által.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.