Ez csaknem egymillió ember. Családtagokkal együtt legalább 2,5 millió. Ebből kb. 800 ezer 18 éven aluli gyerek. (2011-ben az alsó jövedelmi ötödben, a legszegényebb kétmilliós körben 685 ezer 18 éven aluli gyerek volt.) A 2,5 millió szegény legföljebb negyede lehet cigány. A szegény gyerekek majd fele falun él. Szociális segélyben a kisebb részük részesülhetett.
Egy újabb, más adatokra építő közfoglalkoztatás-kutatás (MTA KTI) eléggé hasonló eredményre jut: „Magyarországon több mint egymillió a munkaerőpiac peremén lévők száma. Mintegy 3,5-4 millió azoknak a száma, akiknek a háztartásában van a munkaerőpiac peremén lévő tag. Közülük azoknak különösen nehéz a helyzete, akiknek a háztartásában a munkapiac peremén lévőkön kívül nincs is más aktív tag: ők közel másfél millióan vannak.” E csoportokban az átlagnál kétszer–ötször gyakoribb a jövedelmi szegénység, a lakásszegénység, a rossz táplálkozás stb. A különböző munkanélküli-ellátások és segélyek nagyjából a felüket érik el, a másik felük ilyesmiben nem részesül. Ez a tanulmány megtalálható a parlament honlapján.
A kormány azt tervezi, hogy három év alatt az összes segélyt megszünteti. Az első lépést 2015-ben megteszik. Képtelenség ennek a hatását kiszámolni, de annyit bízvást állíthatunk, hogy 2018-ra e csoportok zömével, legkevesebb másfél millió emberrel, 400 ezer gyerekkel szemben olyan társadalmi ítélet születik, hogy nincs semmi szükség rájuk.
A gyerekek helyzetét és sorsát ezen túlmenően megpecsételi a közoktatás felforgatása, a 16 éves tankötelezettségi korhatár, a rossz minőségű szakképzés, egyelőre ösztöndíjak nélkül, a 12 éves büntethetőségi korhatár stb. stb. E folyamat bizonyos elemei már megjelennek a költségvetésben.
A költségvetés ígéretei szépek. Mindenkinek lesz munkája és megélhetése. „A Kormány eddigi foglalkoztatást ösztönző intézkedései és a gazdaságpolitika meghozta a várt eredményt. Magyarország jobban teljesít a foglalkoztatásban.” Ezért ezt a politikát „folytatjuk”: „Segély helyett munkát –ez a Kormány politikájának alapelve. A Kormány hosszú távú célja a teljes foglalkoztatottság elérése. Mindannyiunk érdeke, hogy 2018-ra senkinek se legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, mert lesz munkája, amelyből megélhet, sőt gyarapodhat is.” A gyerekekre külön is jut figyelem: „minden erőnkkel segítjük a gyermekes családok megélhetését”, továbbá „kiemelt szerepet kap a gyermekek jövőbeli köznevelési, majd foglalkoztatási lehetőségeinek szilárd alapokra helyezése, az eltérő élethelyzetből, környezetből származó gyermekek esélyegyenlőségének megteremtése.”
A szavak olcsók. A foglalkoztatás szinte csak a közfoglalkoztatás miatt nőtt, és nő tovább 2015-ben több tízezerrel. Ami valóban javul, az a közmunka elfogadottsága, az ebbe való beletörődés – ezt kormányzati kutatás is igazolja. Az érintettek egyre inkább hálát érdemlő privilégiumnak, kormányzati és önkormányzati kegynek tekintik a közmunkát. Az ok egyszerű: a lét a tét. A közmunka a teljes reménytelenségben élő munkanélkülieknek a biztonság illúzióját nyújtja, és több pénzt jelent, mint ha csak segély volna, vagy ha segély se lenne. Annak ellenére válik a közmunka „természetes” megoldássá, hogy a családokat a mélyszegénység csapdájában tartja, munkajogaikat, szociális jogaikat és méltóságukat egyre több intézkedéssel tagadja.
A kormány „célja, hogy olyan programok induljanak, amelyek még inkább könnyítik a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való belépést”. Még inkább?! A fent idézett kutatás szerint: „A közfoglalkoztatás befejezése után fél évvel az abban részt vevők alig több mint 10 százaléka dolgozik az elsődleges munkaerőpiacon, és 2011 óta ez az arány folyamatosan csökken.” A csökkenés a nyolc általánost és kevesebbet végzőknél a legnagyobb. Még ha javulna is a ma romló trend, akkor is csak a közfoglalkoztatottak kis töredéke jutna vissza a versenyszférába.
Ami pedig a gyarapodást illeti, az ellenkezőjéhez adott minden feltétel. A törvényjavaslat indokolása írja: „A foglalkoztatás bővülése azt eredményezi, hogy az államnak kevesebbet kell majd költenie segélyekre és jövedelempótló támogatásokra.” Ebből annyi igaz, hogy az állam valóban kevesebbet tervez ilyen célokra költeni. A közfoglalkoztatásra a létszámnövekedés okán 35 milliárddal többet ad. Ennek fejében a munkanélküli-ellátásokból jogosan elveszi ennek munkanélküliségi megfelelőjét, 14 milliárdot. De itt nem áll meg. (A továbbiakban idézett számok a nyilvánosság számára elérhető, benyújtott költségvetési törvényjavaslat konszolidált funkcionális kiadásainak tételei a dokumentum 248. oldaláról. Ezt azért jegyezzük meg, mert az általunk idézett adatok többnyire nem egyeznek azokkal, amelyek Czibere Károly államtitkár MTI-nek adott nyilatkozatában szerepelnek. Mi a nyugdíjak kivételével minden társadalombiztosítási és jóléti tételnél, a családokra, a gyermekekre, a szolgáltatásokra fordított kiadásoknál csökkenést találtunk, és nem növekedést!)
A legnagyobb tragédia rövid és hosszú távon a segélyezés filozófiájának radikális átalakítása. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekeket közelről érintő, eleve szégyenletesen alacsony segély összegét csaknem 20 százalékkal, a ráfordított kiadást több mint 70 milliárddal csökkentik. A csökkentés mögött az 1993-ban törvényileg megerősített szociális jogok tagadása áll. A szociális jogok megszüntetésének folyamata az alaptörvénnyel kezdődött. Az alaptörvény szerint az állam már nem köteles a szociális biztonság megvalósítására, csak „törekszik” rá.
Ennek megfelelően a szociális biztonságot nyújtó intézmények közül kimaradt a társadalombiztosítás. Azóta meg is szűnt a nyugdíjbiztosítás – tetszőlegesen alakítható állami nyugdíjrendszer van helyette. A 2015. évi költségvetés újabb nagy lépést tesz a szociális jogok megszüntetése felé: „A rászorulók támogatásáról szóló döntések közelebb kerülnek az érintettekhez. A segélyezésről az eddigiekhez képest sokkal nagyobb mértékben helyben, a településeken születhet döntés” (195. oldal). Az önkormányzati segélyekről „az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek, és ez a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben az ő költségvetési felelősségük lesz”.
Az önkormányzati segély tartalma radikálisan átalakul. Már 2014-ben egyetlen „önkormányzati segélybe” vonták össze az átmeneti segélyt, a temetési segélyt és egy jelentéktelen összegű rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. 2015-ben a kör bővül: „A helyi ismeretek kiaknázása, a költségvetési felelősség és a közpénzek védelme érdekében a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési támogatás (helyesen: szolgáltatás – F. Zs.) jelenlegi formájában nem működik tovább, ezek a jövőben az önkormányzati segélyezésbe épülnek bele.” (Sic!)
Amit 2014-ben összevontak, azok csak az „adható” segélyek voltak, nem épültek normatív jogosultságra. A 2015-ben megszüntetettek közül azonban a rendszeres szociális segélyt és a lakásfenntartási támogatást kötelező volt nyújtani, még ha egyre bonyolultabb és megalázóbb feltételekkel is. Ezek jogok voltak, s diszkrecionálisan (azaz önkényesen) nyújtható önkormányzati segéllyé váltak, amelyről „az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek”, tehát nem köti őket semmiféle normatív szabály, attól is megtagadhatják, aki a rászorultságát a legegyértelműbben igazolni tudja.
A segélyeken kívüli családi ellátások közül kettőt érintek még. (A többi, olykor pozitív változás kis csoportokat érint csupán, vagy nem becsülhető a hatás.) A „családi pótlékok és gyermekeknek járó juttatások” változtatása egyelőre inkább kicsinyes, mint radikális, bár a radikális folytatás sincs kizárva. A tételek (első renden családi pótlék, gyes) 2008 óta, azaz immár hetedik éve nem változtak, értékvesztésük eddig majdnem 25 százalékos. Erre tesz rá az állam egy lapáttal, amikor 2014-ről 2015-re 18 milliárddal csökkenti az eddigi 540 milliárdot. Nem tudni, hogy ezt mennyire indokolja a gyerekszám csökkenése, vagy hogy több családtól vonták meg a pótlékot iskolai hiányzás miatt, vagy mert 16 éves korában otthagy(hat)ta a gyerek az iskolát. A családi pótlék eddig valamilyen biztonságot jelentett.
Most ez is változhat: az MTI november 4-én közölte azt a sajtótájékoztatón elhangzott hírt, hogy „a kormánypárti képviselőcsoportok tanácskozásán az is felmerült, hogy valamilyen módon kössék munkavállaláshoz a családi pótlékot. A frakció annak megvizsgálására kérte a kormányt, hogy ez lehetséges-e.” Mint tudjuk, a rendszerváltás előtt lehetséges volt. Minthogy az ötletgazda állítólag maga a miniszterelnök, nincs kizárva, hogy a 25 éve nyugdíjba küldött intézkedés feltámad és forradalmian megújul. Forradalmian, mert akkor (az ál-teljes foglalkoztatás évtizedeiben) legföljebb néhány ezer gyereket zárt ki a rendszer. Ma legalább 250 ezret zárna ki. Ezzel a családi pótlék mintegy 300 milliárdjából akár (vigyázz, becslés!) 35 milliárd is megtakarítható – és néhány százezer ember végső nyomorba dönthető.
A kormányzat kedvence a családi adó- és járulékkedvezmény. A költségvetés tervezetében többször is olvashatjuk, hogy ennek „eredményeként 240 milliárd forint marad a családok zsebében”. Ez – a nagy hangsúly ellenére – semmi újat nem jelent, vagyis éppen annyi, mint 2014-ben. Az év közben beígért emelés több évre elhalasztódott. De ha bekövetkezne is a kétgyerekesek kedvezményének 20-ról 40 ezer forintra emelése, a szegényebbeken ez semmit nem segítene. Csak azok tudják ezt felhasználni, akiknek legalább 120 ezer forint a havi bérük, minimálbéresek, közmunkások, munkanélküliek ebből a jóból is kimaradnak.
Összegzés nincs. A kormányzat erkölcsi felelőssége, hogy másfél-két millió embert immár nemcsak az út szélén hagy, hanem belöki őket az árokba, s még földet is szór rájuk.
A szerző szociálpolitikus
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
