galéria megtekintése

Mit érdemel?

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 21. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Van, aki sajnálja N. Norbert tanácsvezető törvényszéki bírót, akit nyolc rendbeli vesztegetés miatt első fokon tíz év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék. Én nem sajnálom, mert a kilencvenes évek olajperei óta zörög a haraszt körülötte, de semmi esélyt nem láttam rá, hogy egyszer majd nem ő ítél mások felett, hanem az ítélet kihirdetése után őt viszik el vezetőszáron a vádlottak padjáról.

A tíz év végrehajtható sok vagy a három év felfüggesztett kevés – nagyjából ugyanazért?

Az ítélet nem jogerős, a Bánáti János vezette védői csapat nagyon profi, másodfokon még történhet bármi. Engem nem önmagában a tíz év súlya és arányossága foglalkoztat, hanem az út, amely e példát statuáló verdikthez vezetett.

 

Nem a rendszer védelmi mechanizmusai vetették ki magukból ugyanis a megyei büntetőkollégium egykori elnökét, hanem egy véletlen, majd ifjúkori jó barátjának és tettestársának, K. Zoltán sztárügyvédnek a vélelmezhető árulása. Józan logika szerint csak ezek miatt lehetett eredményes a nyomozó ügyészség szívós és következetes munkája, ami szintén a kivételek közé tartozik sok kétes kirakatper düledező vádiratához képest.

Az ügyvéd azt ígérte egy félmilliárdos áfacsalással gyanúsított autókereskedőnek, hogy kétmillió forintért kihozza az előzetesből. Ez N. Norbert közreműködésével sikerült is, de később egy másik bíró határozata nyomán visszakerült a rács mögé.

Ötszázmillió elcsalt adóból nem olyan sok az a két milla, de a gyanúsított joggal érezte úgy, hogy nem azt kapta a pénzéért, amit várt. Innen aztán felgöngyölődtek a dolgok – egészen odáig, hogy a sztárügyvédet kiengedték az előzetesből, a főbírót meg becsukták.

A büntetőeljárásról szóló törvény úgy szól, hogy az ügyész engedélyével a nyomozás megszüntethető, ha egy gyanúsított együttműködik a nyomozó hatósággal olyan bűncselekmény felderítésében, amelynek a bizonyításához erősebb bűnüldözési érdek fűződik, mint az ő megbüntetéséhez. Ezt vádalkunak hívják, de örökre szolgálati titoknak minősül, hogy kivel köt ilyet az ügyészség.

Mindenesetre a sztárügyvédet már 2012-ben elítélték három év felfüggesztett börtönre Kecskeméten – de szigorúan nem az N. Norberttel közös ügyben.

Az ügyvédbojtárját idén egy másik ügyben szintén felfüggesztett börtönre ítélték befolyással való üzérkedésért, ám az N. Norbert-esetben csendben megszüntették ellenük a nyomozást. Három év múltán mindketten visszatérhetnek az igazság ügyéhez.

Sohasem tudjuk meg, mi történt, de játsszunk el a gondolattal: ha a feltételezett esetben az ügyvédek nem mentik a bőrüket a főbíró rovására, N. Norbert ma is a pulpitusról ítélkezik sorsok felett. Így viszont – ha jogerősen ez marad az ítélet – ülhet nettó hat-hét évet, míg a befolyással seftelők hamarosan visszatérhetnek Justitia házába, ahol ki tudja, hányan vannak most is a hasonszőrű, de papíron feddhetetlen igazságosztók.

Ebből a nézőpontból is lehet kérdezni: a tíz év végrehajtható sok vagy a három év felfüggesztett kevés – nagyjából ugyanazért? A kérdés jogos – de szóljon, aki tud igazságosabb, mégis hatékony megoldást!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.