galéria megtekintése

Mintha

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 30. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Sokan szerették volna bilincsben látni a 2006-os „szemkilövetős” rendőri vezetőket, de ez a per, ahol tegnap hozták meg az elsőfokú ítéletet, nem az volt, ahol efféle döntés születhetett volna. Szemkilövésről is csak érintőlegesen volt szó. A rendőröket támadók brutalitásáról is csak így. Arról végképp nem, hogy szervezett akció volt-e az MTV ostroma, s ha igen, ki által.

Nem is fárasztotta magát az ügyészség, hogy a végére járjon az ilyen kérdéseknek. Inkább csak kisebb „túlkapások” feltételezett tetteseire koncentrált, főleg azokra, akiknek a cselekedetei már jó eséllyel elévültek.

De valamit megpróbáltak. Három tábornokot is a vádlottak padjára ültettek, úgyhogy legyen mindenki elégedett.

 

Végül is azt legalább már tudjuk, kinek a felelőssége, hogy a továbbképzésre Budapestre rendelt, rosszul felszerelt baranyai kisrendőrök századát a futballhuligánok egyesített serege percek alatt szétverte az MTV lépcsőjén. A helyszíni parancsnok hibázott. Épp ő járt arra, ő lett a parancsnok. Neki kellett volna pótolni hiányzó pajzsokat és sisakokat, gondoskodni az alárendeltjeiről, ha már a kormányok évtizedek óta nem tették meg.

Hogy ki vezényelte épp a legrosszabbul felszerelt századot a tűzvonalba, és hol voltak eközben a futballhuligánokkal hetente megmérkőző elit erők? Ez mellékes. Különben is: Gergényi és az alezredes nem csaptak a parancsmegtagadó beosztottjuk fejére. Ezért bűnösök. A parancsmegtagadó nem. Ő tanú.

Az igazságszolgáltatás eljátszotta a maga szerepét. Nyomozott, vádolt és ítélt. És lesz ez még így sem. A show folytatódik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.