Először nem értettem, hogy miért olyan a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) , vulgo: Rogán Antal minisztériumának közleménye, mintha azt a Nagy Imre által 1954-ben létrehozott Tájékoztatási Hivatalban fogalmazták volna meg. „Néhány nappal ezelőtt az ATV »Egyenes Beszéd« című műsorában az Élet és Irodalom főszerkesztője nyíltan kérdőre vonta az őt megszólaltató tévécsatornát..." Mintha a főszerkesztő valamiféle udvariatlanságot, ne adj isten talán hálátlanságot követett volna el, amikor élő, egyenes adásban feltett egy kérdést.
De valóban, amit a KTK állít, nem lehet másként, mint az államszocializmus nyelvén megfogalmazni: ugyanis csak abban az értelmezési keretben van jelentése. „Tudomásul vesszük, hogy a médiapiaci szereplők között egyre kiélezettebb a verseny. Véleményünk szerint azonban az egyes médiumok hirdetési gyakorlatával kapcsolatos bármilyen – akár főszerkesztők közötti –, politikai célú nyomásgyakorlás elfogadhatatlan." Ó, ez a többesszám első személy, ez az állami fenyegetés, ez a míves szerénység, miszerint tudomásul veszik. S ez a félreismerhetetlen retorikai fordulat az ancien regime mélyéről, miszerint a politikai célú (sic!) nyomásgyakorlás elfogadhatatlan.
Rogán alkalmazottjának azért tévedt vissza tolla az MDP, illetve az MSZMP nyelvjátékára, mert annak, amit mondani kívántak, a nomenklatúra retorikáján kívül jelentése nincs, marad a valóság: a fenyegetés retorikája. A valóság ugyanis az – tűnt ifjúságom édes olvasmányait felidézve –, hogy Rogán hivatala, azaz ő maga ment túl egy igen érzékeny határon, amikor egyszerűen, ám pártszerűen kétségbe vonta, hogy egy független hetilap főszerkesztője azt kérdezhet egy független televíziós társaság riporterétől, amit akar. Ez önmagában véve is abszurdum.
