Valakinek a piszkos munkát is el kell végeznie. Rossz szándékot nem feltételezhetünk Dávid Ferencnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárának sorai mögött, aki a hétfői Népszabadságban érvelt az MSZP által szorgalmazott általános béremelés ellen.
A versenyszféra cégeinek „lobbistájaként” kötelessége szólni, ha úgy véli, egy ötletcsomag megfojthatja a gazdaságot. Hiszen ha egy párt éppen a közszférában javasol minimum ötvenszázalékos béremelést, a versenyszférában biztosak lehetnek abban, hogy erre az állam az ő adóterheik növelésével teremthet forrást – az idei maximum háromszázalékos, jövőre még ennél is szerényebb gazdasági növekedés másra nem ad lehetőséget. De az állam a fizetési papírokon még a versenyszféra kezét is erősen vezeti.
Ismerve a politikát, a népszerű intézkedések terve mellett aligha van Excel-tábla, amely a hogyant illetően is támpontot adhatna. A legkevésbé sem baj tehát, ha valaki elvégzi a számításokat a politikusok helyett. A valódi vita persze így sem kerülhető el, még ha az érvek már unásig ismételtek, s indokolt volna a politikai üzeneteket is cizellálni. Ha rátérünk az intézkedések költségvetési hatásaira, kevés polgár érti meg, mit jelent az 1800 milliárd átcsoportosítandó forint, a GDP öt százaléka, hiszen az esetleges 20–40 ezer forint plusz helyes elköltése is komoly fejtörést okoz.
