galéria megtekintése

Minduntalan fokozódó kaotikum

9 komment


Uj Péter

Az alábbiakban elő kívánom adni valós időben megtörtént esetemet, miszerint folyó hó ennyi meg ennyiedikán, a minap, kettő darab feltehetőleg néger származású nép- és bevándorló által okozott migrációs krízishelyzetre lettem figyelmes – ikszedik kerület, utcanév, házszám, emelet, ajtó, lift nem működik – lakókörzetem közvetlen tőszomszédságában.

A rám jellemző éberséggel és fokozottsággal nem tudtam nem észrevenni, mivel már tisztes távolból kiszúrta a szememet, hogy nevezett feltűnően sötét bőrt viselő, belbiztonsági kockázatot jelentő célszemélyek a Kézműves Gelátó irányából a Gonba Ekszpresszó felé közeledve a magyar nemzeti kúltúrális sajátságokat figyelmen kívül hagyva, mintegy kétfős zárt blokkot, egyfajta no go zónát képeztek, az asszimilációra hajlandóságot a helyszínen nem mutattak. Gyanúmat tovább fokozta, hogy a Gonba Ekszpresszó kínálatában közismerten alkoholtartalmú szeszes italok is szerepelnek, nem beszélve az égetett töményekről, amelyek tekintetében az iszlám vallás, különösen annak radikális változata állítólagosan határozott tiltást fogalmaz meg, mindennek ellenére mégis a környéken olálkodtak, mintha mi sem történt volna.

A tömeges invazív elemek öltözete már messziről feltűnően összeegyeztethetetlen volt a keresztény értékekkel: fejükön a szélsőséges népcsoportok jellegzetes radikális muszlim kendője volt tapasztalható. Alapos gyanúm szerint ez lehet az Európa-szerte félelmet keltő burkini, amellyel rettengésbe taszították a homokos, brazil futballistáról elnevezett francia tengerparti üdülőhelyet, Rivierérát. Később, otthonomba hazaérve, az internet segítségével nyomban sikerült beigazolnom a gyanút, hiszen a Wikipédia szerint Burkini Faso, az egykor szebb napokat látott Felső-Volta (fővárosa: Ouagadougou) lakossága valóban nagy számú százalékban radikalizmusra, illetve fertőző betegségek terjesztésére hajlamos.

 

A két halmozottan hátrányos helyzetű multikulturális betolakodó (hiszen néger bőrszínük mellé még női nemük is hozzáadódott) provokatívan, nyalás módszerével fogyasztotta a feltehetőleg a Kézműves Gelátóban vásárolt vagy onnan illegális módszerrel eltulajdonított többgombócos (!) fagylaltját. (Később a fagylaltos kérdésemre föltárta, hogy a terroristagyanús megfigyeltek hangos Plíz és Tenk Jú kiáltásokkal próbálták megfélemlíteni, ahogyan az gyakran látható a sajnálatosan véres híradókban is.)

Ha valakire, hát rám nem lehet mondani, hogy ne volnák jelentős mértékben toleráns, már azért sem, mert az illető esetleg szájon lenne törölve. De félretéve az anekdotázást, szerintem joggal teszem föl a kérdést, és ez egy nagyon jó kérdés: mi szükség van erre? Kinek jó ez? Szerintem mindenki akkor jár a legjobban, ha nem kockáztatunk, hiszen ha és amennyiben egy elvetett kockázat rizikófaktorrá válik, láncreakciószerűen elszabadulhat egy özönvíz, és azt a lavinát már nem állíthatja meg demokratikus eszközökkel sem Isten, sem ember. Egyik vigyázó szemeteket tehát mindig a négerekre vessétek! Helyükön legyen a szívetek! Október másodikán fokozottan!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.