Besúgó volt Peterdi Pál, jelenti a Pesti Srácok hírportál, s éppen jókor, mert egyébként úgy nagyjából két-három évenként szoktak jobboldali orgánumok ezzel a hírrel mint szenzációval előállni, most legfeljebb annyi újat tettek hozzá, hogy nem sokat kellett a Kádár korabeli humoristát kapacitálni.
Én magam a kilencvenes években találkoztam először és egyszersmind utoljára Peterdivel, meglehetősen egzotikus körülmények között, a Napkeltében. Aki járt a Napkelte épületében, az tudja, hogy folyosóira az Úr igen szűken mérte teremtéskor a világosságot, Gyárfás Tamás áramtakarékossági projektje következtében homályban tapogatózva haladtak a műsor vendégei a falak mentén, s vagy eljutottak a stúdióig, vagy nem. Amint a falakat tapogatva lépegettem, egyszer csak halk, de annál elkeseredettebb nyöszörgés ütötte meg a fülemet a mosdók felől: „Halló, van itt valaki?" Akkor már szivárogtak hírek ukrán emberrablókról, érthető volt az óvatosságom, ám a könyörgés annyira mélyről és szívbe markolóan jött az egyik fülke mélyéről, hogy benyitottam. Peterdi Pál ült ott a reteráton lehúzott nadrággal, jellegzetes mustárszínű garbójában és szemüvegében, s félrebillentett fejjel kérlelt: – Szerezz papírt!
Mi sem természetesebb, gondoltam igen könnyelműen, és igent mondtam. Tudni kell, hogy a Napkeltében a toalettpapír is takarékossági szabályozás alá esett, a hírek szerint a műsorvezetők egygurigányit kaptak egy hónapra, Lakat főszerkesztő két gurigát. Aznap Mélykuti Ilona volt a műsorvezető, mély beleérzőképességgel mérte fel a helyzetet, de csak húsz-huszonöt centi papírja volt.
