galéria megtekintése

Mindennapi drogjukat

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 08. számában
jelent meg.


Pető Péter
Népszabadság

Nehéz elképzelni annál alávalóbb kormányzást, mint amelyik következetesen azokat bántja, akiknek amúgy is nehéz. Márpedig a Fidesz általában e gyakorlatot folytatja, s tevékenységének legújabb illusztrációja az az ötlet, hogy ötmilliárd forinttal csökkentik a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására előirányzott összeget.

Nyilván van jobb helye a petákoknak. Például extra szektorok épülhetnek valamelyik továbbgondolhatatlanul arrogáns, de legalább apuka pénzéből (értsd: családi támogatással) követhetetlenül gazdagodó potentát kedvenc futballcsapatának stadionjába. Esetleg lehet még némi pénzt adni az állami médiának, amely eséllyel konkurálna a cím védő FIFA-val a világ legvisszataszítóbb szervezeteinek kiírt bajnokság első helyéért.

Ezek a fontosak a kormánynak, miközben minden MTVA-nak adott forint lényegében árulás,mert ott a közösség pénzét szétosztják úgynevezett műsorokat szállító haveroknak, s olyan kormánypárti fantasyt előállító hírszolgáltatást végeznek, hogy ahhoz képest olykor a Fidesz honlapjának beszámolójában már-már Emile Zola naturalizmusa köszön vissza. De hát a fokozhatatlan stupiditásra, az értelmezhetetlen nívón működő szervezetekre, barátok stafírozására mindig van forrás, csak épp azokra nincs, akik nyomorultak, kevésbé szerencsések, éhesek.

 

Persze e felsorolás már önmagában többsoros lélegeztetőgép, tőről metszett demagógia, nem úgy, mint számla színéről szóló jogszabályt készíteni a rezsicsökkentés kommunikációjának kiteljesedése érdekében. Hogy mennyire nem éheznek, fáznak, szegényednek emberek, azt amúgy is megtudhattuk már az állami tévé kőbalta-összetettségével érvelő műsorvezetőjétől, aki jelezte, sok gyerek azért nem eszik reggel, mert nem éhes.

Ez a logika nem ismeretlen ebben a ciklusban, itt hajléktalant is vegzálnak azért, mert nincs otthona, s nagyszabású tényfeltárás keretében tájékoztatnak arról: az egyik ellenzéki önkormányzati képviselőnek nincs vagyona. Tényleg érthetetlen ez ott, ahol nagyobb bravúr bekerülni a Fidesz-frakció tizenöt leggazdagabb embere közé, mint vegetáriánusnak hotdogevőversenyt nyerni.

Hiszen a képviselőcsoportban lesütött szemmel kell járnia annak, aki hároméves gyermeke nevére nem íratott legalább egy legelőt, s nem kínálta meg a famíliája egy 50 milkás gyorskölcsönnel. Az meg egyenesen CIA-be ojtott balliberalizmus, ha valaki nem érti: nincs abban semmi különös, hogy kiugrunk Új-Zélandra, beugrunk egy Rolling Stones-koncertre, majd nyomunk egy laza igent, ha a kerekes székesektől kell elvenni néhány milliárdot.

Vagy ha hajléktalanokat kell üldözni. Vagy ha segélyeket kell felszámolni. Ilyen „ha” van még vagy száz. Úgy néz ki, mintha ez lenne a mindennapi drogjuk: addikció, amely a szenvedés iránti érzéketlenséghez, a szolidaritás tagadásához köti őket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.