galéria megtekintése

Mindegy, hogy ki

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 24. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Lehetséges, hogy a sokak szemében szálkának számító Lázár János után a nem kevésbé megosztó Rogán Antal lesz a Második Ember, ha a miniszterelnöki akarat és a Fidesz belső harcai nyomán úgy alakul.

Elképzelhető továbbá, hogy a folytatásos Lázár–Tarlós-presztízsmérkőzésen végre eredményt hirdetnek, és öt év után kiderül, hogy a fővárosnak – szemben mindazzal, amit az Orbán rokonszenvét élvező Tarlós István főpolgármesteri kampányaiban ígértek – továbbra is be kell érnie a megszerezhető uniós támogatások morzsáival, a fejőstehéni szerepkörrel és az örökös adósságmenedzseléssel, vagy létezik perspektivikusabb fejlődési pálya is.

Az sem kizárt, hogy ősszel a mostanában egyszerre elhajlónak és a régi fideszes értékek őrének számító Kövér László megerősíti a pozícióit a pártban, és valamiféle belső megtisztulási folyamat élére áll. Ezt a forgatókönyvet különösen azoknak ajánljuk, akik továbbra is hisznek a kormánypárt és személyesen Orbán Viktor tiszta jóakaratában, és a 2014-es választások utáni, mostanra is csak a bravúros menekültügyi mutatvánnyal elfedett csetlést-botlást kizárólag a kormányfőt körülvevő második vonal, a „rossz tanácsadók” hibáival és bűneivel szeretnék magyarázni.

 

Ahogy az ellenkezőjére is van esély: a jelenlegi házelnök tovább távolodik az orbáni naprendszer központi csillagától, és belső száműzetésbe vonul, akár úgy, hogy köztársasági elnök lesz belőle. A centrális erőteret faltól falig belakó kormányerő kívülről nézve recseg-ropog, a belső erővonalak száma és a feszítő – sokszor politikainak látszó, de végső soron leginkább anyagi – ellentétek ereje egyre nagyobb: két éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy Lázár, ha virágnyelven is, rendszeresen beszólogat a főnöknek, Kövér pedig olyan gesztusokat tesz, amelyek távolítják a habonyizálódó pártjától.

Itt most ugyanakkor nem az előjelekből következő közelítő bukás mellett szeretnénk érvelni: egy méretes bukta még a NER alapításának ötödik évfordulója után is benne lehet a pakliban, de mindannak, amit fentebb leírtunk, a rendszer jövője szempontjából a minimálisnál is kisebb a jelentősége. A szisztémában az egyes személyek jelentősége nagyjából akkora, mint a kínai kommunista pártban annak, hogy a legfelső pártvezetés kiket nevez ki alsóbb pozíciókba.

Akinek illúziói lennének, gondoljon a Schmitt–Áder váltásra: a stílus átalakult ugyan, de a szégyenteljes aláírási gyakorlatot szinte sértetlenül sikerült átmenteni. Ha Lázár Jánost valóban Rogán Antal követné a trón lépcsőjén, vagy ha Tarlós István székébe mondjuk a legkarakterisztikusabb MIÉP-es erényeket csillogtató Kocsis Mátét ültetné a Kárpát-medencei mindenható, az legfeljebb az érintettek életkörülményeiben, vagyongyarapítási potenciáljában hozhatna érezhető változást: ez egy olyan feladvány, amelyben akár az összes változót módosíthatjuk, a végeredmény viszont csak akkor változik, ha Orbán kikerül az egyenletből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.