galéria megtekintése

Migráncsok lakják

12 komment


Megyesi Gusztáv

Migránsok és hajléktalanok verekedtek össze a franciaországi Caenban – jelentette az AFP hírügynökség, az összetűzés során egy szomáliai férfit meg is öltek, holttestére egy csatornában leltek rá. A városi ügyész elmondta, hogy már hetek óta tart a háború, s nem is várható, hogy véget ér, a migránsok és a hajléktalanok ugyanis egymás mellett élnek a Victor Hugo csatorna partján.

Következik-e ebből bármi is ránk nézve? Magyarországon a pengés kerítésnek és a fegyveres erőknek köszönhetően nincsenek migránsok, ugyanakkor a menekültellenes kormányhisztéria migránsok híján nemhogy lankadna, de egyre erősödik. A kormánytévének már az egyperces hírblokkjaiban is minimum két hírben garázdálkodnak migránsok azt a látszatot keltve, hogy az ország az atombiztos védelem ellenére is teli van idegenekkel. A migráns már annyira része lett a közbeszédnek, hogy egy tízéves kisfiú okkal hiheti, hogy létezik a közelben egy Migráns nevű ország, esetleg éppen a szomszédunk, amelyet gonosz migránsok (vö.: migráncs), lakják, és amely egyre másra dobja át katonáit gyönyörű hazánk elfoglalására.

Hajléktalanok viszont egyre kevesebben vannak, legalábbis azt a látszatot keltik. Igaz, nyár van, s ebben az évszakban a hajléktalan is felmerészkedik az aluljáróból, s a felszínen járja a rá kimért utat, szatyrában cipelve egész életét. Érdekes megfigyelni, hogy a hajléktalanok, akik a menekültek tavaly nyári tömeges megjelenéséig éppúgy közellenségei voltak a rendre és fegyelemre épülő magyar államnak, mint ma a migránsok, mára megszűntek első számú ellenségnek lenni. Ha valaki még emlékszik rá, a menekültekkel zsúfolt pályaudvarok idején pár hétig úgy volt, hogy a Köztársaság téren (II. János Pál tér) esetleg össze is csaphat egymással hajléktalan és migráns. Előbbiek panaszkodtak is tévének, rádiónak, nyomtatott és elektronikus sajtónak, hogy az idegenek elfoglalják az ő megszokott helyüket, kiszorítják őket a térről.

 

Mi több, a környék lakói is hirtelen megértők lettek velük szemben, elvégre mégiscsak a mi hajléktalanjaink, s egyáltalán: ne idegenek szemeteljenek a mi közterünkön, s piszkítsanak a bokraink tövébe, mintha az nem volna mindegy. Ez más oldalról nézve viszont igen reménykeltő, mert azt mutatja, hogy a honi hatóságok és a közvélemény utálatkapacitása is véges, nem tud egyszerre egynél több társadalmi réteget ugyanazzal az intenzitással megvetni és gyűlölni.

Hanem mi lesz később? A kérdés nemcsak azért időszerű, mert a magyarok miniszterelnökét ismerve még az is elképzelhető, hogy hirtelen irányváltással, jól felfogott érdektől vezérelve kompromisszumot köt az unióval, és nagy kegyesen beenged az országba hatszáz migránst mintegy kvótaszerűen, a kvóta szót, persze, még véletlenül se kiejtve a száján, ám most nem erre gondoltunk. Hanem, hogy újabb konfliktusforrások adódhatnak. Most már hetente jelennek meg olyan hírek, hogy a Magyarországon dolgozó különféle külföldi vállalkozások százával hoznak be Mexikóból, Ukrajnából, Oroszországból vendégmunkásokat, mert itthon már nem találni szakképzett munkaerőt. Legutóbb Nógrádban egy gyártulajdonos nepáli vendégmunkásokat ígért, ami jelenleg még kuriózumnak számít, viszont a gyáriparosok szövetsége már 250 ezer külföldi szakmunkás behozatalát kéri a kormánytól, és a hozzáértők szerint a folyamat megállíthatatlan.

Migráns és hajléktalan előbb-utóbb összefut, a csatornapart soha nem marad néptelen.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.