Jó régen, 1996-ban találkoztunk először, amikor a Magyarok Világszövetsége egyetemi tagozata nevében meghívtalak, hogy tartsál előadást a szegedi egyetemen. A meghívásban szerepet játszott, hogy ekkor már számos jel mutatott arra, hogy a konzervatív, keresztény demokrata szellemiség felé közeledsz. Előadásodat nagy tetszés fogadta. Ezt követően – feltehetőleg közírói ténykedésemnek köszönhetően –meghívtál, hogy legyek tagja valamiféle tanácsadó testületednek, ami a „Vének Tanácsa” elnevezést kapta. Ekkor kerültünk, javaslatodra, tegező viszonyba. A Nemzeti Kört is gyakran megtisztelted jelenléteddel. Őszinte beszélgetéseket folytattunk, tarkítva javaslatokkal és finom kritikai megjegyzésekkel, amelyeket jól viseltél. Demokratikusan gondolkozó, gyors észjárású, karizmatikus fiatal politikust ismertem meg benned, aki képességei alapján alkalmasnak látszott a demokratikus útra lépő ország vezetésére. Nagy sikernek tekintettük, hogy a jobboldali pártkoalíció vezetéseddel ’98-ban kormányt alakított. Hideg zuhanyként ért viszont mindnyájunkat a váratlan 2002-es választási vereség, melyet a 2006-os követett.
A 2002–2010-es időszak egyik jellegzetessége, hogy a Fidesz nemcsak a baloldal, hanem a volt „testvérpárt”, az MDF ellen is csatározott. Ennek agresszív jellege alapján némi előrelátó félelemmel tettem fel a kérdést a Nemzeti Kör tagjainak 2006. március 2-án írott levelemben: „mi történik, ha a Fidesz kétharmados győzelmet arat? Mennyire marad demokratikus párt? Mennyire ragaszkodik a demokrácia alapelemeihez?” Aggodalmamnak, hogy alapvetően megváltoztál, nyilvánosan először 2006-ban adtam hangot (Népszabadság, június 6.), amikor arra kértelek, hogy „térjél vissza önmagadhoz”. Mindezt csak színesítette a jobboldali média ellenem és a Nemzeti Kör más tagjai ellen intézett támadása, amiből egyértelműen kiderült, hogy számotokra fontosabbak a szélsőséges hangvételű médiamunkások, mint azok az értelmiségiek, akik közül néhányan (!) önszántukból kimentek a csatatérre, kiálltak jobboldali elfogadásotok, sikeretek érdekében. Hogy ezek az EU- és USA-ellenes tollforgatók mekkora kárt okoztak számotokra, és – ami lényegesebb (!) – az ország számára, annak taglalásától eltekintek.
2010-ben nagy győzelmet arattatok, ami óriási lehetőséget teremtett számotokra. Nem tagadva a pozitívumokat, sajnálatos módon nem tudtál, nem tudtatok ellenállni a hatalom kínálta lehetőségeknek, ami előhívta belőled a – biztosan mindnyájunkban meglévő – uralkodni vágyást. Fokozatosan szakítottatok a demokratikus kormányzás alapelemeivel. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért nem ragaszkodtatok a demokrácia alapelemeihez, a fékek és ellensúlyok rendszeréhez. Hiszen ennek keretében – igaz, valamivel lassabban – csaknem mindent el tudtatok volna érni. Miért volt szükség arra, hogy át nem gondolt intézkedésekkel, sajátságos törvénykezéssel kiváltsátok szövetségeseink, az EU és a demokratikus világ mind erősebb ellenérzéseit? Hogyan gondolhattál arra, hogy ezeket a külhoni bírálatokat harccal, dacos visszavágásokkal lehet semlegesíteni? Nem merült fel benned, hogy a Nyugat elleni csatározást az ország sínyli meg? Hogyan veszíthetted el éleslátásodat, józan ítélőképességedet? Hogyan gondolhattál arra, hogy a magyar nép a keleti önkényuralmi rendszereket tekintené példaképnek, hogy az ottani életkörülmények után vágyakozna? Miért nem szenteltél némi figyelmet néhány korábbi harcostársadnak, akik aggályaikkal kénytelenek voltak kimenni a nyilvánosság elé? Kormányod és – ami fontosabb – az ország hitele nemzetközi szinten soha nem látott mélypontra süllyedt. Azé a népé, melyet az ’56-os forradalom, majd a Keletről ránk kényszerített bilincsek lazítása, végül a ’89-es fordulat elismeréseként dicsfény, elismerés övezett.
