Ez a kiterjesztett énkép legalább olyan súlyos személyiségzavar lehet, mint a kiterjesztett öngyilkosság; belehalni ugyan szerencsére nem lehet, de egy ország tűnik miatta teljesen hülyének, miközben csak a vezetője veszti el mindinkább az önkontrollját.
Orbán Viktor egyre gyakrabban papol arról, milyenek vagyunk „mi, magyarok”. Ilyenkor mindazokat a kínos tulajdonságokat, amelyeket a politikai haszonszerzés érdekében önmagában kifejlesztett, nagy erővel próbálja meg ránk is átruházni. Így lettünk nemrégiben így együtt politikailag inkorrektek (hát egy frászt, miniszterelnök úr, engedelmével mi továbbra is becsületes, a kirekesztő gondolatokat ab ovo elutasító emberek maradnánk), most meg így érezzük otthon magunkat mi mind Kazahsztánban, miközben Brüsszelben származási okok miatt „nincsenek rokonaink”.
Értjük mi, hogy Orbán Viktor olyannyira elszigetelte magát Európában, hogy már kényszer is számára a keleti út, nem pusztán unortodox külpolitika, de a többes szám első személyt lehetne egy picit ritkábban alkalmazni? Az egész volt szovjet Közép-Ázsia szép és zömmel illiberálisan demokratikus hely, lehet ott zsenánt barátságokat is kötni, de ezeket a rokonságról meg keleti otthonról szóló kijelentéseket nem tartaná a miniszterelnök úr a saját irodalmi munkássága körében?
