„A Magyar Nemzet küzd, hogy Magyarország magyar ország maradjon.” Ezzel a jelmondattal a címlapján jelent meg először a legújabban önmagát a „mindig ellenzékben” szlogennel definiáló napilap, a Magyar Nemzet. 1938. augusztus 25-ét mutatta aznap a naptár, Pethő Sándor, aki a nemzetiszocialista irányvétel miatt hagyta ott korábbi újságját, főszerkesztőként azt írta beköszöntőjében: „Egy nemzetet gyakran saját vak ösztönei ellen is kell vezetni. A nép szava csak a forradalmi ideológiák mámorvilágában volt Isten szava.”
„Magyar hőseink egy ezredéven át azért áldozták életüket, hogy Magyarország magyar ország maradhasson, ahol a magyar emberek akarata és érdeke az első.” Ezt mondta a hősök napján Kövér László házelnök, mintegy könyökből európázva-migránsozva egy kicsit, csak hogy a figyelmetlenebbek is érzékeljék, ő egy magyar kormánypárti politikus, és különben is, ünnep van. Ugyanilyen okból a múlt hétvégén egy sosem hallott nevű ifjú kereszténydemokrata került elő – ő meg óva intette en bloc az egész európai baloldalt, hogy a „bevándorlás” ügyében ráerőltesse az akaratát a magyar emberekre.
Hollik és Kövér képviselő viszont akkor járna el a leghelyesebben, ha most leülne egy kicsit, venne egy mély levegőt, és végiggondolná, valójában mit tesz. Csak egy kicsit meghallaná a saját hangját. Egy pillanatra elképzelné, mi lesz ebből. Nem majd egyszer. Nem történelmi távlatban. Hamarosan.
