A pártok képtelenek feltárni és a lakosság számára bemutatni a gondok forrását és a kilábalás lehetőségét. A rendszerváltás örökségeként hatalmi harcok dúltak a pártok között és azokon belül. Az MSZP kivétel volt e téren: létrejötte a válságból fakadt, s a válságba került ország vezetése összetartást parancsolt a pártra. Horn, majd később Bajnai sikeres – ám fájdalmas – kormányzását azonban a választó megszenvedte – és megtorolta. A Fidesz haszonlesőként jutott mindkétszer hatalomhoz, s ezzel zsákmányszerző pozícióhoz. És élt a lehetőséggel.
Az MSZP 2012-ben szakított korábbi céljaival és módszereivel. Még elkészültek azok a szakmai anyagok, amelyek révén széles körben, az értelmiség, a civil szféra bevonásával lehetett volna programot alkotni s egyben szélesíteni a párt tömegbázisát – az ország javára. Mesterházy Attila azonban leállította az éppen megindított konzultációsort, feladta az MSZP modernizációs irányvonalát, a színvonallal kapcsolatos magas követelményeket és a korrupció elleni kíméletlen harcot. Vezetésével a párt csatlakozott a korábbi években meghonosodott és számos párt szétesését eredményező politikai-hatalmi harcokhoz. Végül nem csak a választó, az értelmiség is eltávolodott a kudarcot kudarcra halmozó párttól.
A program nélküli MSZP a kiutat hangsúlyozottan szervezeti kérdésekben keresi. Kapott az előválasztás gondolatán, mivel az a helyi szervezetekre és kapcsolatokra fókuszál. Az előválasztás azonban a választóban újólag a civakodó pártok utált képét idézné fel. A Fidesz és a Jobbik óriási lehetőséget kapna a tapasztalataiból tanulni képtelen demokrata pártok lejáratására, egy évvel a választások előtt.
Meggyőződésem, hogy nem annyira szervezeti, hanem főként tartalmi téren van igazán szükség a változásra. Új helyzet van. A pártok által nem érzékelt, ezért váratlanul s elemi erővel felszínre törő társadalmi feszültség nyomán színre léptek a fiatalok és a civilek. És velük a remény. Innentől szélesebb körben illik a rezsim leváltásáról gondolkozni. A pártok mellett az értelmiség, a civilek, a fiatalok egyre fontosabb szereplők.
Az ország helyzetének, a várható veszélyeknek a reális ismerete nélkül nem várható a progresszív társadalmi aktivitás erősödése. Az értelmiség társadalmi felelősségére apellálva talán a spontánul létrejött szakmai körök lehetnének egy közös társadalomkép és vízió kimunkálásának gazdái. A Hetényi István Kör a gazdaságpolitika, az Aschner Lipót Kör az innováció, a Szalay László Kör a jogtudományok, az Andrássy Gyula Kör a nemzetközi kapcsolatok, a LÉT munkacsoport a szociálpolitika terén összegezhetné eddigi munkáik (könyvtárnyi) eredményeit. Feltehetően a konzervatív nézeteket képviselő fórumok – például a Nemzeti Kör – is részesei lehetnének egy ilyen átfogó munkának. A Deák Ferenc Kör lehetne a szakmai viták inspirálója, összegzője és kiterjesztője a társadalom széles köreire. A lényeg: lássunk világosan: hová jutottunk, mivel számolhatunk a jövőben, és mit lehet tenni?
Hiteles program kell. A rendszerváltás ígéretét, a felzárkózást be kell teljesíteni. EU-tagként a fenntartható gazdasági növekedés, a tudásalapú, befogadó társadalom létrehozása jelentheti a kiutat. Halaszthatatlan az emberi méltóság garantálása minden állampolgár számára. Fel kell számolni a nincstelenséget – alanyi jogon. Szerencsés helyzetben vagyunk: a LÉT munkacsoport kidolgozta ennek rendszerét. Meg kell csinálni.
A program a győzelem feltétele, de tudjuk, mire képes Orbán, ha veszít. 2018 azonban nem hasonlítható 2006-hoz, amikor megostromolták a tévészékházat, és csaknem lángba borították Pestet. A friss vagyon védelmére az új elit, az oligarchák is hadba szállnának. Ezen túl: kettős hatalommal kell számolni. Hét évre bebetonozott Orbán- kliensek vannak kulcspozícióban. Az államelnök, az Alkotmánybíróság ellehetetlenítenék a frissen megválasztott Országgyűlést és a kormányt. A fideszes önkormányzatok – a vidék nagy része – még egy évig a megbuktatott rezsimet pártolná.
A választás előtt kell mindent eldönteni az alkotmányozástól a közélet megtisztításáig. A feladat óriási. Tisztázásra vár, hogy a kizárólagos hatalom megszerzésére való törekvés miként ítélhető meg? A népfelség elve milyen esetekben és miként értelmezhető a rezsim megdöntésekor? Az elvi tisztázásokon túl a gyakorlati kérdések millióival kell szembenézni a jogállam megteremtésétől a tisztességes piaci viszonyok helyreállításáig. Részletekbe menően fel kell tárni a korrupciót, össze kell gyűjteni minden városban, faluban a korrupciós ügyeket, sérelmeket. Orvosolni kell a magántulajdon sérelmét, és általában is gondoskodni kell olyan szigorú felelősségre vonásról, hogy soha többé ne történhessen meg a joggal való államhatalmi visszaélés. És nem szabad megfeledkezni az offshore számlákon pihenő 242 milliárd dollárról sem, ha még meglesznek... A gyűlöletkeltést pedig annak kezdeményezői ellen kell fordítani. Az ellenség nem kintről jön. Itt van.
Kulcskérdés, hogy lehet-e még időben találni olyan széles látókörű, tekintélyt parancsoló személyt, aki miniszterelnök-jelöltként a haza érdekében kész a pártérdekekkel, az egyéni ambíciókkal szembe szállni s kiteszi magát a nemtelen támadásoknak.
Az idő már akkor is kevés lenne, ha ma indulna a munka. De ettől nagyon távol állunk. Attól tartok, sokan ismét a parlamenti székek reményében – a demokrácia jegyében – az előválasztást tartják vonzónak. Nekik személy szerint igazuk is lehet. De akkor mi lesz a hazával?
*A szerző a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács egykori elnöke
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
