Vasárnap óta (még inkább, mint eddig) azzal kell számolni, hogy a legközelebbi választások után három hasonló nagyságrendű tömbből áll majd az Országgyűlés, és csak akkor lehet kormánya az országnak, ha közülük kettő koalíciót alkot. Lehet reménykedni abban, hogy nem így lesz, de kötelező felkészülni a legvalószínűbb lehetőségre, miszerint így lesz. Vannak kérdések, amelyekre készen kell állnia az átgondolt és kidolgozott válasznak, mire az élet fölteheti őket, mert az átgondolatlan rögtönzés jóra nem vezet.
A választók igen jelentős része nem gondolkodik rendszerekben, azoknak viszont kell, akik az országot eredményesen akarják kormányozni, avagy a kormányzókat megszólalásaikkal ennek érdekében kívánják befolyásolni. A nagy, stratégiai kérdések és a rájuk adható válaszok ugyanis de facto rendszerszerűen összefüggenek akkor is, ha erről nem mindenki, sőt a többség nem vesz tudomást.
Azokhoz majd szólnak mások, akik úgy gondolják, hogy akár általában, akár konkrétan egy kicsi, nyitott, európai ország számára létezik másik és jobb rendszer annál a liberális, polgári demokráciánál, amely az EU tagországaiban működik és az EU szabályai szerint működhet. A többieknek azonban a választások után valószínűleg a következő helyzettel kell szembenézniük: van egy tömb, mely az európai rendet radikálisan tagadja, van egy másik, amely mérsékeltebben és következetlenebbül, de ugyancsak tagadja, és van egy harmadik, melyben ugyan szintén van egy rész, mely a tagadásra hajlik, de abban vannak azok is – az irányt szabó vezetők körében remélhetőleg többségben –, akik nem.
