Hat-nyolcszázmilliárdot vagy még többet is bukhat a bankszektor a parlament múlt hétfői, a devizahitelesek megsegítését célzó döntése nyomán. Amennyit egészségügyi ellátásra évente költ az ország. Azt is lehet mondani, hogy van miből, mert ezen a terméken eddig nagyot kaszáltak. És ezen az sem változtat, hogy igencsak kérdéses, milyen mértékig avatkozhat bele az állam a magánjogi szerződésekbe.
A bankszövetség méltánytalannak is tartja a törvényt, mert a devizahitel-szerződésekre immár nem érvényesek az elévülés általános szabályai, így több mint tíz évre visszamenőleg írták felül a szerződések feltételeit. Eleve semmis az árfolyamrés, továbbá a pénzintézeteknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességes volt a megállapodásoknak az egyoldalú szerződésmódosításra (kamatemelés) vonatkozó kitétele. Ha ez nem sikerül, a kölcsönt csak az eredeti kondíciókkal követelhetik vissza.
A jogrendszer csak ámul, mi van itt. A devizahitelesekkel azonban valamit kezdeni kell, hiszen a forint árfolyamának zuhanásával – ezzel a törlesztőrészletek brutális emelkedésével – nem számolt senki. Nem is számolhatott, hiszen egy svájci frankért 2009-ben, tehát a válság mélypontján sem kellett 203 forintnál többet fizetni – az árfolyam a szintén válságos 2008-ban 150 forint alatt is volt –, míg most 255-nél tartunk. Az egyik ok alighanem a kormány unortodox gazdaságpolitikája. A segítség kézenfekvő megoldása a forint védelme lett volna, s nem a tehetősebbeknek kedvező végtörlesztés, illetve a megint csak a gazdagok számára többet hozó adósmentő csomag.
