galéria megtekintése

Mi erre, jövő arra

2 komment

Kis Miklós

Friss hír, hogy a kormány bevonná a mentális betegeket a foglalkoztatásba – megnyitva egy újabb, a közfoglalkoztatottakénál is alacsonyabb fizetési kategóriát. Egy másik minapi híradás szerint a Hell Energy cégcsoportba tartozó Quality Pack Zrt. hétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott egyedi kormánydöntés alapján, minek eredményeképp 2019 végére 320 új munkahely létesülhet. Egy munkahelyre több mint 20 millió forint állami támogatás! Nem is kölcsön. Ajándék. De nehogy úgy tűnjön, hogy a Hell Energyt pécéztem ki: számos hasonló egyedi kormánydöntést is lehetne említeni: a Mondi csomagolóipari vállalat vissza nem térítendő támogatása 1,8 milliárd forint (220 munkahely), egymilliárdos támogatás az Otto Fuchsnak (180 munkahely) s így tovább. A sok hír ugyanazt a szándékot jelzi: az Orbán-kormány megpróbál közelebb kerülni fennen hangoztatott célkitűzéseihez, a teljes foglalkoztatáshoz és az újraiparosításhoz – nem kímélve sem az adófizetők pénzét, sem azokat, akiket a foglalkoztatásba bevonni terveznek.

A kormány célkitűzéseivel azonban több baj is van. Részint hibásak, részint elérhetetlenek.

 

Ami a teljes foglalkoztatottságot illeti: a kapitalizmustól nem választható el a munkanélküliség. A szocializmusban ez megvalósítható volt – bár kapun belüli munkanélküliség akkor is létezett. Kornai János mutatott rá, hogy miért van ez így: a két rendszer egymás tükörképe. Míg a szocializmusban a munkaerőhiány és az áruhiány jelenti a gondot, addig a kapitalizmus lényegi jellemzője az áruk és a munkaerő túlkínálata.

A teljes foglalkoztatottság felé menetelés a gigantikus léptékűre nagyított közmunka különböző változataival nem jó másra, mint hogy zavarokat okozzon a valódi munka piacán, és mélyen a szegénységi küszöb alatt tartsa, csapdába zárja az érintetteket. Meg persze arra is jó, hogy elszívja az összes forrást az értelmes és hatékony foglalkoztatáspolitikai eszközök elől.
Régóta ható trend, hogy a nemzetközi vállalatok termelőkapacitásaikat kihelyezik fejlődő országokba, ahol alacsonyak a bérek. Az „újraiparosítás” jelszava nem jelent mást, mint hogy Magyarország is ilyen ország akar lenni, ebből a kihelyezésből akar részesedni.

Részesedett is, a magyar export döntő részét nemzetközi nagyvállalatok adják, amelyek telephelyként használják Magyarországot.
Az egyedi kormánydöntések számai azonban jól mutatják, mennyire nehéz és drága így újabb ipari munkahelyekre szert tenni. A globális ipari cégektől lehulló morzsákért ugyanis nagy a tülekedés.

Akad még nagyobb baj is az újraiparosítással: a magyar kormánynak eddig senki nem szólt arról, hogy a világ változik. A jövő történelemkönyveiben 2016 kiemelt évszám lesz azon hír miatt, amelyre alig figyeltek föl: a Foxconn 60 ezer munkást bocsátott el a robotok beállítása miatt. Ennek szimbolikus jelentősége vetekszik azzal, amikor a Ford a T-modellek gyártásába kezdett, s bevezette a futószalagos tömegtermelést, amivel új irányt adott az iparosodásnak és a gazdasági-társadalmi fejlődésnek. A Foxconn nagy elbocsátása szintén forradalmi léptékű gazdasági-társadalmi változások előhírnöke.

A Bruegel számításai szerint az Európai Unió munkahelyeinek több mint a felét veszélyezteti az automatizáció, Magyarországon az uniós átlagnál valamivel rosszabb a helyzet. Az automatizáció elsődleges áldozatai az ipari munkahelyek. Magyarország jövőjét arra építeni, hogy nemzetközi iparvállalatok telephelyéül szolgáljon a jövőben is, hazánk végletes és végleges leszakadásának biztos receptje. Rövid távon persze, ha a kormány gigantikus összegeket fizet nemzetközi cégeknek azért, hogy Magyarországon termeljenek, akkor az megemeli a magyar GDP-t, ami a sikeres gazdaság látszatát kelti. Valójában azonban ez egyenértékű azzal, amikor a Titanic kapitánya kiadta a parancsot a jégheggyel való ütközés után, hogy fél gőzzel előre. Az utasok nyugodtak maradtak, hogy minden rendben, a hajó elsüllyedése azonban ettől a parancstól csak biztosabbá vált.

A globális gazdaság gyökeres változáson megy keresztül – a magyar kormányban azonban nem tudatosul, hogy új korszakba léptünk. Azt harsogja: munka, munka, munka, miközben a hagyományos értelemben vett munka visszaszorulóban van. A teljes foglalkoztatás eszméje soha nem került távolabb, mint manapság; azt elérni legfeljebb a középkori Anglia dologházaira emlékeztető módszerekkel lehet, a XXI. században is felvállalható eszközökkel nem.

A robotok egyre több munkahelyet szüntetnek meg a szolgáltatás szférájában is, az önvezető autók például a fuvarozásban számolják föl előbb-utóbb az összes álláshelyet. A hazánkba nagy állami támogatásokkal bevonzott szolgáltatóközpontok (ssc-k) által végzett szolgáltatások – ügyfélszolgálat, könyvviteli szolgáltatások stb. – szintén az automatizáció elsődleges célpontjai.

Pontosan az történik, amit Alvin Toffler amerikai futurológus már a 80-as években megjósolt: az ipari társadalmak átadják a helyüket valami gyökeresen újnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy már nem hoz semmiféle társadalmi hasznot az ipari társadalmak oktatási rendszereinek „rejtett tanterve”, a pontosságra, engedelmességre és a repetitív munkára nevelés, amit a személytelen, bürokratikus iskolarendszerek beleplántáltak a fiatalokba, alkalmassá téve egész nemzedékeket a szalagmunkára. Az új, digitális kor követelménye a rugalmas, a kereteket átlépő kreatív gondolkodás és az érzelmi intelligencia, a beleérző képesség – ezek a mélyen emberi képességek, amelyek géppel valamennyire utánozhatók ugyan, de lényegileg nem helyettesíthetők.

Mindeközben Magyarországon egy csempekereskedőből lett vállalkozói érdekvédő mondaná meg, merre forduljon az oktatáspolitika rúdja. Szűk látóköréből adódóan azt az oktatási formát részesítené előnyben, amely egyszerű képességekkel rendelkező munkavállalókat képez a modern szalagmunkához – alkalmazkodva nemzetközi ipari cégek hazai telephelyeinek pillanatnyi munkaerőigényéhez. Olyan munkavállalókat képeznek tehát tömegesen, akik később nehezen tudnak majd alkalmazkodni a munkáltatók változó igényeihez. Hibás politika: zsákutca az érintetteknek és zsákutca Magyarországnak.

Az ország szűkös erőforrásait arra kellene fordítania, hogy a modern digitális korhoz sikeresen alkalmazkodjon. Ennek nem az a módja, hogy 35 milliárdot fordítunk olyan pálya kiépítésére, amelyen majd önvezető autókat lehet tesztelni. Ez nem pusztán azért nem megfelelő mód, mert a globalizáció lényegi tulajdonsága, hogy lehetővé teszi a decentralizációt, így egy tesztpálya mellé nem épülnek szükségképpen vállalati központok. S nem is csak azért, mert önvezető autókat speciális tesztpálya nélkül, „élesben”, a forgalomban tesztelnek már elég régóta. Mindez persze önmagában is indokolná, hogy miért ne költsünk erre most 35 milliárdot, de a legnagyobb baj mégiscsak a döntésben kifejeződő gondolkodásmóddal van, amely Magyarország boldogulását a jövőben is nála fejlettebb országok telephelyeihez kötné.

Persze telephelyeknek is kell lenniük, maradniuk, de ez már ma sem sokra, s a jövőben meg kevesebbre lesz elég. Magyarországnak ennél többre kell törekednie. A XXI. századi digitális gazdaságban részt venni csak erre fölkészített emberekkel lehet – minden szabad erőforrást erre a célra kellene összpontosítani. Ez nem azt jelenti, hogy már az óvodások kódolni tanuljanak – paradox módon a programozói munkák sem teljesen sérthetetlenek az automatizációtól. Amire valójában szükség lesz az új korban, az a rugalmasság, a kreativitás, a szó szoros értelmében élethosszig tartó tanulás képessége. A jelenlegi magoltató, lexikális tudásra koncentráló tömegoktatás éppen ellentétes irányba hat.

Ha a digitális korba illő embereket tömegesen képez majd a közoktatás, akkor ők szinte automatikusan létrehoznak majd nagy számban digitális korba illő vállalkozásokat – ezek között lesznek exportképesek is, amelyek megerősödését azután az állam is támogathatja. Az új digitális kor jellemzője az is, hogy kisebb cégeknek is lehetőségeket kínál, s nemcsak beszállítókként, hanem a globális piacok réseinek kiaknázásával is.

Ez az út nem kínál gyors sikereket, azonnali, makroadatokban mérhető fejlődést, mégis az egyetlen mód, amivel elkerülhető, hogy Magyarország végleg lecsússzon.

A szerző gazdasági újságíró

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.